2010. november 15., hétfő

November

Megtartottuk a névnapodat október utolsó hétvégéjén. Hogy milyen volt a hangulat, arról inkább nem szeretnék említést tenni, bízom benne, hogy pár év múlva már nem is fogunk rá emlékezni... Volt finom ebéd, hellokitty-s süti, meg az elhatározásommal ellentétben ajándékok is voltak: fiú-lány Barbie, mesekönyv (Mátyás királyról), lábfej nélküli harisnyanadrág, zoknik, hajgumik, apró csecsebecsék. Ez a hónap nekem nagyrészt a gyakorlatról szólt: a szomszédunkban lévő oviban voltam két hetet, amikor délutános voltam a munkahelyen. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, mert nyolctól egyig az oviban voltam, utána hazarongyoltam, evés, fürdés, rohanás a munkahelyre, ahol este tízig gályáztam. Mindent egybevéve annyira jól éreztem magam, hogy eddig sem szerettem a munkahelyemen dolgozni, de mióta tudom, hogy milyen az oviban, azóta már egyenesen utálom! Volt például egy olyan nap, amikor mondták az óvónénik, hogy ne vigyelek oviba, hanem menjünk együtt az Ugriparkba. Nagyon jó volt! De a többi napokon sem unatkoztunk: minden nap volt alkotó tevékenység (festés, vágás, ragasztás-ezeket itthon is megcsináltuk), volt 2 szülinap a 2 hét alatt, voltunk oviolimpiai válogatáson (amit így megismerve, kimondottan ellenzek!), minden nap szőnyegen ülős meseolvasás, karácsonyi verstanulás, tornaóra, aerobik, udvari játék... Nagyon fáj a szívem, hogy nem mehetek többet :((( Pedig, ha nem lenne ilyen fárasztó (vagyis nem ez a fárasztó, hanem az, hogy itthon a 2 hét alatt semmit nem tudtam csinálni, még egy teát főzni sem volt időm), én társadalmi munkába is bevállalnám heti 1-2 alkalomra... Az biztos, ez a 2 hét többet ért, mint amennyit az iskolapadban eltöltött másfél év... A közös programunk között szerepelt a X. Győri Könyvszalon meglátogatása is. Én csak a nyálamat csorgattam a könyvek miatt, te viszont megint gazdagodtál két mesekönyvvel, egy interaktív színházi mese, és egy Kolompos koncert élménnyel, valamint egy saját készítésű szélcsengővel. Meggyújtottuk az első gyertyát a szélsebesen elkészített adventi koszorúnkon, ezzel kezdetét vette a karácsonyi visszaszámlálás. Úgy néz ki, hogy 1-2 apróságtól eltekintve (ételek, italok (a menü legalább fejben kész), karácsonyfa) készen vagyunk.