2011. június 25., szombat

Június

2. (csütörtök): évzáró és anyák napi műsor (és karácsonyi utólagos...) volt délután. Én rohantam érted az oviba, hazajöttünk tisztálkodni, hajat mosni, rákészülni az ünnepre. Jött a Mama, vele fodrászosat játszottatok, aztán felöltöztünk ünneplőbe, és elindultunk. Pont akkorra értünk oda, amire kérték az óvónénik. Pont utolsók lettünk. Nagyon aranyos voltál, szerintem te voltál a legszebb, legokosabb, legtisztábban beszélő (!), legcsinosabb... Most kezdhetném sorolni, hogy mi nem tetszett, de kár lenne a pötyögésért. A Mama azt mondta, hogy jövőre nem jön el, ha nem bánom. És az a helyzet, hogy nem. Hosszúra sikerült a műsor, majdnem 2 órán át tartott. Szerintem mindenki várta már a végét. Kaptam egy nagyon aranyos fakanál katica virágot, és idén sem bírtam könny nélkül. Készült közös fotó is a vőlegényeddel. Ünnepély után fagyizni mentünk, mint minden nap. Ezen a héten is szinte minden nap játszin voltunk, többnyire akkor mentünk, mikor más már jött haza. Köszönhető ez a rekkenő hőségnek és az én hihetetlenül kevés szabadidőmnek. Nehéz így barátokra szert tenned, illetve ápolni a már kialakult barátságot, de sajnos nem tudok mást tenni.  9. (csütörtök): reggel mindkettőnk hibájából itthon maradt a Breki újság, amit vinni akartál az oviba. Már az odaúton kérdezted, hogy elhoztam-e? Mivel nem, végigüvöltötted az egész utcát, meg az ovit, még az óvónénik is összeszaladtak, hogy mi ez a nagy sírás-rívás? Nagyon sajnáltalak, de később is mentünk, és van egy egyezségünk, miszerint, ha nincs összekészítve reggelre az ovis cucc, én nem fogok arra időt fordítani... Hát most nem volt. 11-12. (szombat-vasárnap): végre eljött a Robi és az Ági!!! Nagyon vártuk már őket, és nagyon örülök, hogy találkoztunk. Voltunk a kismegyeri Napóleon harcijátékon (már vége volt, mire odaértünk), meg voltunk a belvárosban is, mert emlékeztél rá, hogy pont 1 éve a szökőkútnál készült rólatok közös fotó. Idén nem, mert fontos volt, hogy megmártózz a szökőkútban, ami a 15 fokos nyárban nem egy előny, hisztizős képet pedig nem akartam. 13. (hétfő): Összevont csoport van már az oviban, és nincs a Zsuzsa néni. -Akkor ki az altatós? -Az az óvónéni, akivel kint voltunk az udvaron. -És ő is úgy altat, mint a Zsuzsa néni: mindenkit betakar, mesét mond? -Betakart, de nem mesélt. -Akkor hogyan aludtatok el? -Sírtunk, üvöltöttünk, aztán csendben elaludtunk. Ezen a héten végig a játszin voltunk, most épp a házunk előttin, jó lenne, ha összeszoknál a gyerekekkel, mert attól tartok, hogy nem lesznek barátaid, ha minden nap máshová megyünk. 24. (péntek): állatkertbe kirándultunk az ovival. 10re mentünk, és 2kor jöttünk ki. Ez idő alatt, olyan szinten elfáradtál, hogy el sem hittem, hogy van ilyen. Átépítették az állatkertet, kicsit furcsa is volt. Azért megtaláltuk a gorillát, van bébi majom (kedvencem), és etettünk zsiráfokat (nr.1. kedvencem)! Mondjuk te éppen féltél tőlük, pedig olyan óvatosan vették ki a kezemből a csemegét, hogy meg is lepődtem. Tevét is etettünk kézből, meg dámvadat is, amiket előszeretettel hívtunk szarvasnak, de a Berci tesója mindenkit helyreigazított :) Még jövő héten lesz 4 napig óvoda, aztán péntektől kitör a vakáció, úgy néz ki, hogy tart egész szeptemberig :) Irigyellek... :)