343.

Nagyon lehangoló napok vannak mögöttünk, és még mi jön ezután? Sajnos, nem sok jó :(
Egész héten jár az agyam veszettül valami megoldást keresve, de soha nem tudok túljutni egy bizonyos ponton. Mihelyt eszembe jut valami, egyből telefonálok Apának, aki azonnal elveszi a maradék jó(?) kedvemet is. Aztán folytatom magamban a gondolkodást. Mindig ott lyukadok ki, hogy marad minden úgy, ahogy most is van. De most, meg így nem jó, úgyhogy kéne valami megváltó terv. Ami a láthatáron sincs.
A napok közben eltelnek és mindjárt itt a november közepe. Másfél hónap, és egy új év következik. Amúgy is nehezen szokott kezdődni az új év, de ez a mostani még sokkal nehezebb lesz. Nem tudom, hogy egyáltalán a folytatás biztatóbb lesz-e? Vagy folytatjuk a megkezdett mélyrepülésünket? Az nagyon elkeserítene... Ott tartunk, hogy a pozitív gondolkodás is meginog ilyenkor, mikor sorozatban érik az embert a kudarcok. Próbálkozom, de nagyon fájdalmas a pofára esés. Talán először fordult velem elő, hogy a munkahelyemen is csak ültem a gépnél, meredtem magam elé, néha bepárásodott a szemem, néha meg kínomban röhögnöm kellett magamon.
Próbálom győzködni az agyam, hogy attól fog minden a jó irányba változni, ha el is hiszem, hogy ez így lesz, és elhessegetem a negatív gondolataimat.
Ezen felbuzdulva holnap (vagyis már ma) elmegyek a lottózóba és kitöltök egy 4 hasábos ötöslottót, mert minden órában kisorsolnak 2 millió forintot. Így adunk a sorsunknak egy esélyt, hogy a jó irányba forduljon!

334.

Hála a korai télnek, rettenetesen depressziós hangulat lett úrrá rajtam, amit tetéz még az is, hogy semmi nem sikerül, vagy nem úgy, ahogy az elvárható lenne mostanában.

• fogyókúra: egyik héten szépen látszik a mérlegen állva a súlycsökkenés, a másik héten meg visszajön az addig nagy nehezen leadott pár deka. A másik meg, hogy nem onnan megy le, ahol éppen amúgy is sok a felesleg. MELLesleg eddig sem voltam bőkeblű, de most aztán közelítek a teljesen lapos állapothoz. Eddig innen fentről nem is volt olyan szembetűnően nagy a hasam, de most, hogy leeresztettem, sokkal jobban látszik. A nadrágok ugyanúgy feszesek, vagyis onnan nem sok deka csúszott le.
  
  
• munkahely: eddig sem szerettem ott dolgozni. A hely sem tetszett, a munkatársak sem (azért valahogy csak elszenvedtem 8 évet közöttük-na jó, ebből 3-at babáztam). Egy ideje viszont minden nap ismét görcsbe rándul a gyomrom, mikor beérek az üzembe, hogy ma éppen miért fogok lecseszést, esetleg fegyelmit kapni. Pont a héten történt, hogy az egyik munkatársam azzal fogadott, hogy gond volt az anyaggal, amit közösen csináltunk. Meg is mutatta, hogy mi, aztán egy kicsit megnyugodtam, mert én tudtam arról a problémáról, amiért még előző héten szóltam is a műszakvezetőnek, ő meg tovább küldött engem a meóshoz. Neki is megmutattam, szóval ő is tudott róla. Azt mondta semmi gond vele, mert javítják. Ezt én el is mondtam a főnöknek, hogy nekem akkor ezt mondta. Meg is kerestük együtt a műszakvezetőt, aki igazolt engem, de a meós meg simán letagadta, hogy én szóltam neki. Innentől az ostor visszacsapott. Természetesen nem az én szavam döntött. Arra jutottak, hogy nekünk kell kijavítani az elrontott anyagot, méghozzá úgy, hogy lehúzzuk a kártyánkat a ledolgozott 8 óra után, majd ott maradunk javítani. Ebbe én nem mentem bele, (többek között azért sem, mert ha addig történik velem valamilyen üzemi baleset, amikor hivatalosan nem is vagyok ott, azt hogyan fogják nekem igazolni???) ezért megoldották máshogy, ha jól tudom, már ki is vannak javítva. A meós azóta napi szinten kitol velem, úgyhogy "öröm" a munka.
  
  
• szülői értekezlet: 8-ra mentem szerdán dolgozni, hogy ez a nap se maradjon ki, így én vihesselek a bölcsibe. Apa átvállalt volna, de nem tudja felfogni, hogy mit jelent nekem az, hogy minden 2. héten csak annyit vagyok veled, hogy elrohanok veled a bölcsibe... Egy nap kiesés is nagy tragédia lett volna az amúgy is labilis érzelemvilágú lelkemnek. Szóval elvittelek, majd robogtam melózni. Aztán alig vártam, hogy végezzek, mehessek a szülőire, majd utána beterveztük, hogy megvesszük a szőnyeget. Fél 5-kor kezdődött a "megbeszélés", de korántsem az volt, amire én számítottam. Egy reflexológus tartott egy 1-1,5 órás előadást mindenféle témában: a 6 hetes baba talpmasszázstól kezdve a gyerekvállaláson át, az időskori energiatúltengésig. Itt már majdnem elaludtam. Aztán csoportbeszélgetéssel folytatódott: mit csinálnak a gyerekek (ez még érdekelt is), hogy élték meg a szülők a bölcsődei életet, mit mesélnek a gyerekek, mi változott azóta, hogy bölcsisek, lettek-e új szokásaik... Kezdtem kellemetlenül érzeni magam a sok kisgyerekes anyuka között, akiknek kivétel nélkül szeptemberben kezdte a csemetéje a bölcsit. Az én számból már hülyén hangzott volna, hogy mennyire nehezen élem meg a mindennapokat, amikor nem vagyunk együtt, pedig ez az igazság, hiába tart már 10 hónapja ez az állapot. Inkább csendben hallgattam a cumisüvegről való leszoktatást, a pelusnélküliséget, a kanállal való evés nehézségét. Közben meg azon agyaltam, hogy mi a francot keresek én itt, mikor itthon is lehetnék veled? Fél 7-kor tudtam csak lelépni, amikor is betettelek a fürdőkádba, csináltam vacsit, és feküdtünk le aludni. Se szőnyeget nem tudtunk venni, se veled nem lehettem, lehet, hogy ez volt az utolsó szülői értekezletem...
  

• iskola: szombaton elkezdődik az iskola, amire elég sok pénzt kell befizetni egyszerre (10500 ft a havi + 18000 ft a tankönyv), és nem tudom, hogy honnan fogjuk elvenni a rávalót. Apával pont ma délelőtt zörrentünk össze azon, hogy venni akart a motoromba új akksit, mert esténként nem tudom beindítani a hideg miatt. Ő ma venni akart egy újat, de én meg új szőnyeget szeretnék a szobába, ami szintén nem olcsó (kb. 25 ezer ft). Úgy érzem, hogy eddig is meg voltam motor nélkül valahogy, most ezt az egy hónapot is ki fogom bírni. Neki nem tetszett az ellenkezésem, ezért feldúlva elviharzott. Én meg itthon bőgtem fél délelőtt.

Azt hiszem lenne még mit kiírnom magamból, de meghagyom holnapra...

273.

Ma ritka sz@r napom volt a cégnél (bár ez így nem igaz, mert szinte mindegyik nap az)...
Reggel visszaküldték azt az anyagot, amit előtte nap előkészítettem (ez egy tisztító eljárás, amit 3 óránként meg kell ismételni, ha nem dolgozzák fel az anyagot addig) a délutánosnak, de az nem csinálta meg. Újra kellett kezdenem a műveletet. Közben megcsináltam a délelőttösnek való anyagot is. Mindkettőt begurítottam a géphez és nekiálltam a következő munkának. Egy kis idő múlva jött vissza megint az anyag, hogy nem jó, csináljam újra :( Meg is csináltam, közben szóltam a Melindának (ő amolyan felügyelő-féle), hogy visszaküldték a nyersanyagot már 2x, mert nem volt jó. Ezen eléggé meglepődött, mert 3 napja ezt csináljuk folyamatosan és semmi gond nem volt eddig vele. Aztán kiderült, hogy a gépük nem volt jó, nem pedig én csesztem el valamit. Ez megalapozta az egész napomat :(
Kaptam folyamatosan a kisebb-nagyobb munkákat napközben, így szerencsére gyorsan telt az idő. Úgy 11 körül szóltak, hogy álljak neki lakkozni, mert az nagyon fontos lenne. Ezt a műveletet már egyszer megcsinálták, de nem engedte el a MEO, ezért újra kellett festeni, és nekem lakkozni. Szóltak, hogy nézzem, hogy nem foltosak-e a darabok? Kérdeztem a gépbeállítótól, hogy milyen az amelyik foltos, és azt mondta, hogy csúnya, észre fogom venni. A lakkozógép nekem túl gyors volt, alig bírtam követni, figyelni közben egyáltalán nem. Mikor végeztem, át kellett néznem az összes addig elkészült darabot, hogy jók lettek-e, és ekkor találtam közöttük olyat, amikben nem voltam biztos, hogy jó-e vagy sem. Hívtam a MEO-t és megnézettem vele. Azt mondta, ha találok még ilyet, azt szedjem ki a többi közül, mert azok nem lesznek jók. Elkezdtem kiválogatni, mikor feltűnt, hogy majdnem minden 4. rossz. Ekkor összeszaladt az összes "okos" és azt mondták, hogy márpedig ki kell szedni a rosszakat. Kérdezték, hogy azért sikerült belőle lakkoznom valamennyit? Én meg rávágtam, hogy persze, mindet! Ekkor döbbent csend, meg összerácolt homlokok jelentek meg... Bennem a vér is meghűlt. Aztán szó nélkül eltűntek. Én közben folytattam a félbehagyott munkámat. Ekkor úgy dél körül volt. Háromnegyed 2-kor jöttek vissza tanácskozni, hogy nem is baj, hogy megcsináltam a lakkot, simán javítható attól még az egész... ezzel végleg sikerült az egész napomat elb...szniuk.

Este Apával aztán kb. 15 perc alatt átbeszéltük ezt a helyzetet. Mondtam neki, hogy nem szeretek ott dolgozni. Vagy nem azt. Vagy nem ott és nem azt. A lényeg, hogy utálatos dolog, hogy ki vagyok szolgáltatva az "okosok" hangulatának, és sosem tudhatom, hogy mikor vagyok valóban én a hibás, és mikor fújják fel a dolgot. A hosszú itthonlét után amúgy is nagyon szokatlan, hogy tudok hibázni is. Itthon ilyesmi miatt ugyanis nem tett szemrehányást senki (najó, néha Apa igen, de ő mégiscsak családtag...).
Nagyon nehezen rázódok vissza a megszokott kerékvágásba. Azt mondják a többiek, hogy csak azért viselnek meg ennyire a történtek, mert még új vagyok, és még bennem van a tenni akarás. Elmúlik pár hét és én is sz@rok az egészre, mint bárki más ;)
Mondtam Apának, hogy nincs olyan szakma, ami most csábítana engem (mert eddig mindig benne volt a pakliban, hogy gyorstalpalón elvégzek valamilyen tanfolyamot). Olyan munkahelyet szeretnék, ahol ülnöm kell egy köteg papír fölött és írkálni, vagy ugyanezt számítógépen, közben telefonálni, rendelést felvenni, leadni stb, de ne kelljen menni közben sehová. Csak ülni és várni az irodában a munkaidő végét. Apa szerint ilyen munkahely nincs is... :)
Úgyhogy most várjuk, hogy minimum megnyerjük a lottó 5-öst, hogy belekezdhessek egy vállalkozásba. Addig, míg ez be nem következik, megyek és gyorsan alszok sokat, mert 5 és fél óra múlva csörög az óra :(((