2010. július 24., szombat

2010. július 17-24.
Szombat: reggel autóba pattantunk, és irány a Velencei-tó! Az út eléggé nehézkes volt, tekintve, hogy az autóban nincs légkondi, pedig kint 1000 fok volt, valamint előjött belőled a Shrekből ismert szamár-effektus: ott vagyunk már? ez kb 5 percenként. Azt hiszem fél 9re értünk oda, amikor már elég nagy volt a hőség. ismét nem csalódtunk ebben a kempingben, mint ahogy eddig még soha: tiszta, kevesen vannak, és gondolnak a kisgyerekesekre is: van játszótér, homokozó és elkerített pancsoló is, bár ez az utóbbi a nagy esőzések miatt elég mélynek tűnt, kb 110 cm. Nagy nehezen felállítottuk a sátrat (ami már tavaly is el volt törve), és irány a víz! Hihetetlenül meleg volt! Eleinte nagyon féltél benne, vittünk karúszót is, meg baba úszógumit is, de így is a nyakamba csimpaszkodtál sokáig. Ahogy telt az idő, úgy szoktad meg a pancsolást, végül az úszógumit is kint hagytuk. Még néhány karcsapást is megtanultál, és büszkén mesélted már itthon mindenkinek, hogy egyedül úsztam! Mikor jöttünk haza, éreztem, hogy fáj a fejem. Mire hazaértünk majd szétszakadt. Estére meg sem bírtam mozdulni. Napszúrást kaptam (ahogy tavaly is...). Fél 8 kor már aludtam.
Vasárnap: egész nap pihentem. már amennyire hagytál. Hétfő: délelőtt könyvtárban voltunk, délután játszin, ahol nagyon felhúztam magam ismét :S Majd' szétuntad az agyad a homokozóban. volt ott két fiú, akik autóztak, és persze nem vettek be maguk közé... ezt még csak túlélted valahogy, aztán megjelent két lány, olyan 5-8 év körüliek. "kutyásat" játszottak egymással, vagyis kúsztak-másztak a homokban, de még csak nem is beszéltek. odamentél hozzájuk "kutyamód", megkérdezted őket, hogy játszhatnál-e velük? azok egyből rávágták, hogy nem. Azért még párszor próbálkoztál nálunk, de szóltam, hogy hagyjad őket. aztán megkérdezted tőlük, hogy mi a nevük, de meg sem mukkantak. Aztán jöttél hozzám panaszkodni, hogy nem szólnak hozzád :( a szívem majd meghasadt :( leültem veled homokozni. állítom koszosabb lettem, mint te :) ástam gödröt, bele a lábad, betemettem stb. odajött a fiatalabbik kiscsaj, hogy milyen szép, milyen jó a gödör. már majdnem párbeszéd alakult ki közöttetek. erre jött az idősebb, hogy ilyet ő is szokott, és odébbálltak... még 1x odamentél hozzájuk, de visszahívtalak, mert ekkora tuskóságot én még nem láttam! az oké, hogy nem akarnak egy ekkora kislánnyal játszani, de hogy meg se szólaljanak, ha kérdezik őket...! a fiatalabbik viselkedése sem tetszett, mert csak akkor jött volna, ha a másik nincs épp vele (ha nincs ló...), de még mindig biztatóbb, mint a nagyobbik... azt még hozzáteszem, hogy ezeknek a szüleik ott bandáztak a padoknál, és láttam-hallottam, ahogy pletykálnak rólam, mert beleélem magam a homokozásba... na, ezek eltűntek, jött két 4-5 éves fiú, kisautókkal. azt játszották, hogy tolták a homokban az autókat, meg a mászóka tetején. tőlük is megkérdezted, hogy játszhatnál-e velük? persze ők is leráztak, hogy nincs elég autójuk, mire meglátták, hogy neked 2 is van, és sokkal nagyobb, mint az övék, akkor már az volt a baj... szóval ők se játszottak veled... :( ez azt hiszem 5től fél 9ig tartott, szóval, idő lett volna bőven... én mégis majdnem sírva jöttem haza :( főleg, h nem ez volt az 1. eset... :( Kedd: jöttek a Robiék valamikor a délelőtt folyamán. játszottunk, ebédeltünk, aludtatok, Apa is hazaért, bementünk a városba sétálni, aztán átmentünk a Mamához. este lett és aludtunk.
Szerda: úgy emlékeztem, hogy befizetés van az oviban, ezért elmentünk oda, de másnap volt, úgyhogy játszira mentünk inkább. délig ott voltunk. hazajöttünk ebédelni, aludni, délután az erkélyen homokoztál, saraztál, utána fürdés, majd kint színezés, meseolvasás, boltos játék.
Csütörtök: ma volt befizetés :) mikor megérkeztünk megint 1000 fok volt és ezer szülő állt sorba. mégis nagyon türelmesen kivártad a sorodat. és mindenkinek köszöntél! de amikor jött Anett néni puszit adni, elfordultál tőle, és bújtál hozzám. pedig ovi időben ő az, aki miatt vissza szoktál szaladni, mert elfelejtettem puszit adni... felmentünk a Dórihoz, kértem tőle gipszkiöntőt, ő meg adott azon kívül még egy csomó festéket, zsírkrétát, filcet. megbeszéltük vele, hogy délután is felugrunk hozzá dumálni. nem akartál aludni ebéd után, közben Apa is megjött, így egyből elmentem bevásárolni, és csak miután hazajöttem, akkor feküdtél le. este fél 8ig aludtál. nem mentünk már dumálni a Dórihoz. helyette este lementünk a játszira és 9ig ott is voltunk. Péntek: reggel korán elintéztük a boltot, és délelőtt lementünk a játszira. délig maradtunk. szerencsére akadt némi árnyék, így nem kaptál napszúrást. volt ott egy fiú, meg egy lány. 8 évesek. szóba elegyedtél velük, bár nem tetszett nekik. végül azért csak eljátszottatok valahogy, bár nem volt valami nagy szám :( ebéd és alvás után szétrámoltad a lakást, nem akartál enni, játszottál az ebéddel, meg hisztiztél folyamatosan. azt hittem abba se hagyod. "Megkeményítettem" a szívemet és átzavartalak a másik szobába büntetésbe. persze 5 másodpercenként átjöttél valami ürüggyel: folyik az orrom, szomjas vagyok, pisilnem kell stb. de mindig visszaküldtelek. jó sokára átjöttél bocsánatot kérni. el is voltunk így egy darabig, míg ki nem borítottad a csipszet az asztalra. pedig megkértelek, hogy ne hurcold a tálat. összetakarítottam, 1 perc múlva a kanapén landolt a maradék. kiabáltam, majd újabb 1 perc múlva a szőnyegen. újra visszazavartalak a büntibe, ahol úgy fél 7ig voltál. innentől elég jól megvoltunk együtt. sötétedéskor mulatós zenét hallgattunk, közben a teszveszen nézegettük a legostobább hirdetéseket, és jókat röhögtünk :) éjjel fél 11kor aludtál el. Szombat: végre nem arra ébredtem, hogy ömlik rólam az izzadtság :) hanem arra, hogy valakinek a kutyája ugat fél 7kor a parkban :((( mondtam már, hogy UTÁLOK itt lakni??? délelőtt családilag boltba mentünk, találkoztunk a Zsuzsa nénivel, akitől féltél rendesen, pedig irtó aranyos óvónéni! még puszit is adott neked! te meg csak bújtál belém. mikor megláttad, hogy a szalámiknál áll sorba, azt mondtad, hogy virslit kérsz reggelire. mikor láttad, hogy kakaós csigát vesz, akkor meg azt kértél :) és bár nem barátkoztál vele, azért egész végig követtük, hogy merre jár. délben nekiálltam főzni (ja, 11kor ettünk reggelit :) ), közben a konyhában elkezdtél festeni. először temperával kented magad össze, utána vízfestékkel, utána a festékes vizet borítottad az öledbe. javasoltam, hogy rajzolj zsírkrétával, de az valószínűleg nem lett volna ennyire látványos, úgyhogy inkább ollóval vágtad apró cafatokra az előbb festett művedet. amit aztán szétszórtál magad körül. Eltelt az első hét a közös szabadságunkból. igyekszünk nagyon sok dolgot bezsúfolni ebbe a rettentően kevés kis időbe, hogy legyen miből a szomorkás őszi napokon táplálkozzunk. remélem, lejön a soraimból, hogy nem unatkozunk, amit én cseppet sem bánok :)

2010. július 19., hétfő

Ma vagy 3,5 éves!!! 
 Súly: 20,1 kg 
Magasság: 108cm 
Kobak: 52,5 cm 
Cici: 56 cm 
Poci: 56 cm 
Tenyér: 13 cm 
Láb -jobb:17,5 cm 
Láb -bal: 18 cm 
Láb méret: 28.
Evés: nem panaszkodom :) bár elég válogatós vagy. Vagyis: ami a fogadra való, abból jöhet sok! nincs kedvenc. szereted a rántott húst rizzsel, hasábkrumplival, pörköltet tarhonyával, általában a húsokat néha a szalámit, kolbászt, levest, kevés főzeléket, péksüteményt, csipszet, szotyit, mogyorót, diót, uborkát, paradicsomot, kecsapot. Ami tegnap még nyami volt, az nem biztos, hogy ma is az. Sőt!, az biztos, hogy ma nem fog ízleni... Már addig eljutottunk az evésben, hogy amíg én eszek, addig te is tudsz egyedül, amint leteszem a kanalat, akkor etessél! általában sokat és sokáig eszek, de még sose úsztam meg... Alvás: már egy hónapja nincs ovi, úgyhogy csak szünidei életmódról tudok beszámolni: reggel fél 7-kor riadó, ebéd után 2-kor csendes pihenő, 1,5-2 órán át, még mindig van, amikor 4 óráig is eltart... este 9-fél 10 felé alvás. Soha nem egyedül, és nem a saját szobádban, mert ilyen nincs is :) Játék: ezt nagyon nehéz megfogalmazni... ha odaülök melléd, akkor szinte bármivel, ha nem ülök oda melléd, akkor semmivel sem... vannak fellángolások, most épp a pénztárgép, de volt már gyurma-, baba-, színező-, homokozó-mánia is. Leginkább a kreatív dolgokat szereted: vágás-ragasztás-rajzolás-színezés. Viselkedés: még mindig hisztis vagy, de már teljesen megszoktam. az a jó benne, hogy már meg lehet beszélni veled, hogy ez vagy az nem szép dolog stb. Még mindig félős vagy (egyáltalán nem bánom!!!), látványosan bújsz belém, aztán meg 1 perc múlva már produkálod magad... Csajosodsz: minden tetszik, ami hercegnős, rózsaszín, pörgős, kopogós, lakkos, karkötős, gyűrűs, hajgumis, csatos, copfos, fonott stb. Szereted a könyveket (VÉGRE!!!), minden elalvás előtt, meg napközben csak úgy, hallgatod. Persze az éppen megfelelő hosszúságút... ez azonban nem zárja ki, hogy tv függő legyél. reggel tom & jerry, miki egér, délelőtt, délután bármi, este tom & jerry, scoobydoo. csakhogy én nem engedem, inkább játszunk. vagy mesélek. Továbbá: kiabálsz, trappolsz, ugrálsz, futsz, dobálózol, persze mindezt a lakásban... Beszéd: napkeltétől napnyugtáig... tegnap még éjjel is :) Tudod, miért nagy a pocakom? ??? mert kisbaba van benne! Mikor lesz nekem kisbabám? Mikor leszek iskolás? Mikor lesz az én esküvőm? Ki visz engem majd haza? Én már nagylány vagyok? Én még kicsi vagyok? Mit eszik a tehén/ disznó/ katicabogár/ bárány ? Hol alszik a madár? Ha én madár lennék hogy aludnék? (ahogy este összekészíted magadnak a párnákat, takarókat, sokszor az az érzésem, hogy már madár vagy...)

2010. július 4., vasárnap

2010. június 28.- július 4.

Így 4 hónap elteltével újra tollat ragadok (virtuálisan) :) Túl sok minden emlékezetes nem történt azóta sem, persze van egy néhány, ami kedves a szívemnek.
  • továbbra is ott dolgozom, ahol már lassan 9 éve; még mindig nem szeretek ott 
  • volt egy rettentő időjárásos húsvétunk; a virágboltnál lévő nyuszihoz már oda mertél menni és készült közös fénykép is :)
  • levágattuk a hajadat, így most egyforma hosszú elől-hátul; többé nem szándékozok ilyen merényletet elkövetni ellened :)
  • első ovis Anyák napi műsor: végigbőgtem...
  • júniusban kitört a vakáció a sulimban: hurrá-hurrá-hurrá; folytatás szeptember közepén
  • még mindig küzdünk az autó törlesztőjével :(
  • most már anyagi gondjaink is vannak :(
  • már 76 kg alatt vagyok jócskán :))) !!!
Próbálom nem a nehézségek feldolgozásával tölteni a napomat, hanem igyekszem ennek ellenére is élvezni az életet. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen! Vannak nálunk sokkal nehezebb sorsban élők is, és mi is voltunk már ettől sokkal lejjebb, úgyhogy tudom, hogy lesz jobb is!!! Biztos, hogy nem lesznek ezután túl részletesek és gyakoriak a bejegyzések, de a napokban gondolkodtam el azon, hogy milyen nagy kár lenne, ha abbahagynám a naplóírást. Azzal kezdeném, hogy június 25-én megkezdődött számodra a nyári szünet! Mellesleg egyik ovistársadnak hála, aki elvakarta a szúnyogcsípéseidet, amik elfertőződtek, és az orvos szerint nem mehetsz oviba, gyerekközösségbe, játszótérre, napra. Szuper...! Pénteken szabadságon voltam veled, azóta táppénzen, jövő héttől meg a Mamával leszel 2 hétig vakációzni :) Mindenki nagyon várja már. Az a legnagyobb gondom, hogy mivel karanténba vagy zárva, itthon kell lefoglaljalak valamivel, ami elég nehéz, hisz szerencsére nem vagy beteg, elfekvős. Hétfőn mondjuk a fél délelőtt eltelt azzal, hogy dokinál voltunk, utána meg boltba, aztán ebéd, alvás, délután fagyizás, kis séta, erkélyen lustulás, mesélés volt és már este is lett. Kedden meglepően szépen eljátszottál egyedül, míg én főztem, vágtál-rajzoltál-ragasztottál. Aztán bementünk az oviba lemondani az ebédet (nem kerültünk senki közelébe), és nem tudtad megmutatni a művedet Zsuzsa néninek. Ebéd, alvás után az erkélyen homokoztál-saraztál, míg én olvastam. Mostanában nem volt ilyen jókedved :) Sokszor megkérdezted, hogy nem baj, hogy homokos lett a kezem, lábam, nadrágom, pólóm stb?
Estefelé elmentünk bevásárolni, ahol megzakkant az agyad, és lefekvésig tomboltál. Semmi nem tetszett úgy, ahogy volt, mindenbe belekötöttél. Szerdán délelőtt elmentünk bicajjal boltba, aztán meg felfújni a kereket a benzinkútra, ahol úgy felfújtam, hogy 2 perccel később a külső és a belső gumi is szétdurrant :S Elmentünk megint az oviba, hogy beszélhessek a Zsuzsa nénivel, hogy rákérdezzek a jövő heti csoportszoba festésére, utána pedig papírboltba néhány kelléket beszerezni az itthoni kreatívsághoz. Frissítő tusolás, ebéd, alvás után délután az erkélyen alkottunk: tojástartóból hernyókát, papírtörlő rolniból kígyót csináltunk.
Csütörtökön hisztivel kezdted a napot, ami eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra... reggel a hőség előtt elmentünk motorral a postaládához, majd a boltba. Ott ragaszkodtál ahhoz, hogy a te pénzedből fizessük ki az üdítőt. A pénztáros kivette a pénztárcádból az összes 5 ft-ost, így elég kevés darab pénzed maradt. Persze nem tetszett, és sírva fakadtál :( azt hiszem nem értél még meg a bolti vásárlásra... hazafelé pofára estél a kismotorral, de szerencsére nem nyúztad le sehol a bőrt. Itthon míg főztem, te is kint sertepertéltél körülöttem, kuckót építettél székekből, etetőszékből, babakonyhából. még szőnyeget is terítettünk le, hogy hasalhass valamin. főztél nekem ebédet répából, tésztából, csokitallérból, volt hozzá üdítő szívószállal. kivételesen délben tudtunk igazából is ebédelni. a nagy hőségre való tekintettel csak a levest ettük meg, igaz sok uszadékkal :) ebéd után rám tört az álomkór, úgyhogy mentünk aludni. te nem voltál álmos, úgyhogy örülhetek, hogy fél 2-re sikerült elaltassalak... Délután elmentünk a plázába csavarogni kicsit, utána itthon homok-saraztál. Ma este megjegyeztem, hogy bár nagyon imádlak téged, és tök jó, hogy ezen a héten csak kettesben vagyunk itthon, de sokkal fáradtabb vagyok, mintha dolgoznék... Pénteken kora reggel elszaladtunk boltba, hogy hamar kész legyen az ebéd, mert vissza kellett menni a dokihoz. Szerencsére jókor mentünk, mert 1 család volt előttünk. A doki megvizsgált, és azt mondta, hogy szépen meggyógyultak a sebek, "mehet a nyáron a mezsgyére a többi gyerekkel, had öljék egymást, de néha azért rájuk kell pillantani, hogy nehogy szó szerint vegyék..." Orvos után elmentünk a plázába a Süsü kiállításra (meg egy kicsit hűsölni :) )
Meg ismét megpróbálkoztam szúnyogcsípés elleni jól bevált sprayt venni, de nincs. Persze, velem van a baj, hogy nyáron akarok ilyen készítményt venni, ezután bespájzolunk belőle még a télen, hogy ne legyen ilyen gikszer még egyszer... Délutánra megígértem egy játszótéri kiruccanást, de sajnos meg kellett szegnem az ígéretem, mert olyan hőség volt, hogy képtelen voltam kimenni :( A Nikivel beszéltem telefonon, és azt mesélte, hogy a Dorciékat kivitték az oviban az udvarra, ahol hőgutát kapott :S Séta helyett állatkerteset játszottunk(tam), utána csak randalíroztál. Átjött a Zsanett dumálni kicsit, de 2 szót nem értettünk egymás mondandójából, mert annyit produkáltad magad. Este megint kint voltál sarazni, de már ezt is unod... meg engem is... úgy általában hiányzik a társaság... még 4 hét szünet...
Szombaton  szandálra kellett cserélni a papucsod, mert az feltörte a lábad, én meg átöltöztem nyári ruhába. Elfoglaltam magát minden félével, te meg pancsoltál a medencében. eleinte féltél belemenni, aztán eljött az a meleg, amikor ruhástul csobbantál, aztán meg pancsoltál sikongatva. hazafelé elaludtál az autóban, este fél 7kor ébredtél fel... Gyors tusolás, vacsi és alvás. Vasárnap reggel átmentünk a Mamához, mert vett neked papucsot. 29est, ahogy kértem. nagy volt. nagyon. de neked tetszett. aztán egy idő után már nem. úgyhogy vissza a Mamához, vele együtt a piacra, kicserélni kisebbre. utána irány a strand! egész nap ott voltunk. nem tudod használni a karúszót, mert mindig elmerült a szád :( csak a babaúszógumi volt jó. egyszer abból is kicsúsztál valahogy (egy másik gyerek miatt). megijedtünk mindannyian :( a nagy csúszdán egyedül csúsztál le! én fent elindítottalak, a Mama lent várt. nagyon ügyes voltál :)
nem aludtál egy percet se, így miután hazajöttünk, fürdés, vacsi után fél 8kor kidőltél :)))
Véget ért a nyári szüneted első felvonása, jövő héttől a Mamánál folytatod 2 hétig... remélem sikerült vidám perceket csalni az életedbe, és lesznek olyan pillanatok, amikre örökre emlékezni fogsz :)
német-ausztrál meccs ment a tvben. én: -kinek szurkolsz, a feketéknek, vagy a fehéreknek? -a sárgának! (a bírónak...) ... horgász műsort néztünk a tvben. apa: -miért engedik meg nekik, hogy kajakkal kimenjenek a nyílt tengerre? -kaja kaki??? ... igen aktív voltál délután, állandóan ugráltál. Szóltam, hogy fel fogod rúgni az üdítőt. nem fogom! aztán mégis felrúgtad... -tessék, most felrúgtam helyetted! ... brazília (sárga)-észak-korea (piros) meccs. én:-kinek szurkolsz? -én a sárgáknak, meg a pirosaknak szurkálok! ... -anya, nem tudod hol találom azt a babasapkát, azt a színűset...!