Október

Túlzás nélkül állítom, hogy romba dőlt az életem... Hiába voltak céljaim, vágyaim eddig, most minden eltűnt az életemből. Semmit nem tartok fontosnak, nincs semmi, amiért úgy érzem, hogy érdemes lenne egy kicsit is küzdeni. Robotszerűen élem a napokat, heteket, és most már a hónapokat is. Az egész történet a nyár derekán történt, ami szépen, lassan el is múlt, meg már az ősz is, és 3-4 hét és tél lesz. Aztán el is telik fél év... Azt hittem, hogy minden akadályt könnyedén fogok venni... hát nem. A legfurcsább, hogy nem azok a dolgok tepernek le, amik ilyenkor normálisak: találkozni, beszélni vele, vagy kívülállóként hallgatni, hogy mi történt vele... Ezek egyáltalán nem zavarnak. Sokkal inkább a kötelességek, a napi gondok gyűrnek maguk alá, de azok nagyon. Egy sor dologra nincs egyszerűen energiám. Tudom, hogy meg kell ezt vagy azt csinálni, de egyszerűen nem vagyok képes összeszedni magam, hogy el is végezzem a dolgot. Nem tudom, hogy mikor lesz ennek vége, ha egyáltalán vége lesz valaha? Nem ismerek magamra, hol van az az optimista csaj, akivel történhetett bármi, csak a jót volt képes észrevenni??? Annyi a célkitűzésem nap, mint nap, hogy próbáljam meg túlélni az adott napot. Nem is kell, hogy pozitív legyen az aznapi mérleg, csak próbáljak meg nem megőrülni... Ritkán sikerül. Sokszor összeveszek olyanokkal, akik egyáltalán nem érdemlik meg, aztán meg csodálkozok, hogy a következő alkalommal már nem olyan a viszony, mint amilyen volt... Egy hisztis p*csa lett belőlem :( Ennyi elég is volt belőlem.... Október 1.-én voltunk a Fővárosi Állatkertben. Hajnalban indultunk, vonattal mentünk. Az út 3/4-éig egész jól viselkedtél, de a cél előtt nem sokkal már nagyon untad. Pedig a neheze még ezután jött :) Ettünk reggelit az első, útba eső McDonaldsban, majd elindultunk az állatkertbe. Mentünk villamossal, meg gyalog. Először a kapuhoz érve kisebb sokk ért minket, hogy még nyitva sincs, mégis kígyózik a sor. Inkább elmentünk a Hősök terére, mert még nem voltam ott. Konkrétan a tesómék 4. kerületi lakásán kívül sehol sem voltam Budapesten... Készült néhány fotó, és elcsodálkoztam, hogy milyen más is ez a város, mint Győr. Egyre jobban szeretnék ott otthon lenni :) Azért elmentünk az állatkertbe is :) A Mama beállt a sorba, mi meg soron kívül unatkoztunk úgy fél órát. Aztán végre bebocsátást nyertünk. Igazándiból nem lehet összehasonlítani a mi állatkertünket a fővárosival, mert tűz és víz... ettől függetlenül nekem akkor is nagyon tetszik a miénk, de csak azért mert a miénk :) A fővárosi meg, hát fővárosi :) Hatalmas! Csodálatos! Frenetikus! Ötletes! Nem is találok rá kifejezéseket. Nagyon tetszett, hogy óránként voltak állati show-k, ahol megismerheti az ember az egyes állatok állatkerti életét, és a narrátorok segítségével azt is, hogy milyennek kellene lenniük a saját élőhelyükön. Láttunk fókákat, pingvineket, jegesmedvét, elefántot, vízilovat, amik itt nálunk nincsenek. Nincs persze lepke-ház sem :) de nem tudom, hogy a pesti milyen, mert arra már jártányi erőm sem volt, hogy megnézzem. Inkább leültem egy padra, és ott vártam meg, míg ti a Mamával körbejárjátok a maradék kertet. Délután fél 6kor hagytuk el a helyszínt, hullafáradtan, élményekkel telve, őrülten szomjasan :O Végigsétáltunk fél Pestet, mire találtunk nyitva egy boltot, ahol aranyáron adták az innivalót, de muszáj volt, mert majdnem kiszáradtunk. Végül is az állatkertben azért nem vettünk, mert 2 dl üdítő volt 500 ft, ebben a boltban 2 litert kaptunk. Az állomáson fél órával korábban fel lehetett szállni a vonatra, ami jó is volt, mert kényelmesen elhelyezkedtem, és már aludtam is, pedig még meg se mozdult a vonat :P Este jó későn értünk haza, és nem kellett altató :) Október 16.-án megint mentünk Pestre, mert a Robinak is, meg az Áginak is szülinapja volt, meg a Mama még nem volt náluk sosem. Most nem olyan hajnalban, de azért korán mentünk. Most már az út feléig sem bírtad nyugton, alig vártam, hogy leszálljunk. Ági jött elénk az állomásra, aki szokásához hűen hazaszáguldott velünk :) Ott összepuszilgattuk egymást, sztoriztunk sokat, mert mégis csak karácsonykor találkoztunk utoljára, elmentünk az újpesti piacra, ahol nem vettünk semmit :P visszamentünk ebédelni, mindenki 2-3x evett az ebédből, ettünk tortát, és el is telt a nap. Ági kifuvarozott az állomásra, felpattantunk a majdnem teli vonatra :( és indultunk haza. Hazafelé már nagyon nehezen tűrted az utat, és nem is aludtál. Itthon is folytattad a zabosságot, de viszonylag hamar elaludtál. Október utolsó hétvégéjén megünnepeltük a névnapodat :) Még jó, hogy ennyien vagyunk, mert legalább több helyről tudunk szeretni téged, ráadásul időeltolásban :) Kaptál egy rakás hasznos és haszontalan ajándékot, amikkel továbbra sem játszol valami hosszú ideig (értsd: max. 10 perc). Nem tudom, hogy miért hiszem azt még mindig, hogy valaha is el fogom találni azt, hogy mivel is tudnám a figyelmedet lekötni... a gyors kötözőn kívül ;)