224.

A bölcsőde:

10-re kellett mennünk, de már 9:40 ott voltunk. Kinyitotta az egyik gondozó az ajtót és kérdezte, hogy voltunk-e már az igazgatónőnél? Mivel még nem, nem mehettünk be azon az ajtón csak a másikon... Ott várt minket az igazgatónő, akinek odaadtam az orvosi papírokat és mentünk az öltözőbe. Ott már várt minket a Szilvi néni. Tőle megijedtél rendesen :) Gyorsan átöltöztünk (nem volt nehéz, mert rafináltan az utcai alá adtam a játszós ruhát :D) és indultunk be a csoportba. Aztán a mosdónál megtorpantál. Pont Rád volt méretezve, ezért nem hagyhattál ki egy gyors kézmosást :)
Mikor bementünk az összes gyerekszempár ránk szegeződött, még én is megilletődtem :)
Kaptam egy széket,amire leültem és úgy döntöttem, hogy egy tapodtat sem mozdulok. A kezdeti bizonytalan lépéseidet felváltotta egy a felfedező stílus: mindenhez odamentél, de nem nyúltál először semmihez. Aztán találtál egy vasalódeszkát, meg 3 vasalót. Közben odasétált egy kisfiú, aki játszott volna Veled, de összeszedted az összes vasalót, így nem tudott :( Aztán adott Szilvi néni egy babapárnát és takarót és nekiálltál vasalni, és unszolásomra engedted Pistikét is vasalni.
Kaptál tízóraira narancslevet, de nem tetszett a hely, amit Szilvi néni mutatott, aztán mikor leültél, meg nem kellett az innivaló. Egyszerűen nem voltál szomjas.
Ha jól tudom, reggelire tejet (karamellásat, kávésat) kapnak, tízóraira csak gyümilevet, ebédre szerintem semmit, és uzsira megint valamilyen tejet. A köztes időben nincs ivás.
Aztán eszedbe jutott a mosdó, és gyorsan megszöktél. Mondtam, hogy ez nem így működik, csak akkor mehetsz ki, ha lesz pisi. Erre lett pisi :) Megmutattad Szilvi néninek, hogy tudsz egyedül pisilni, meg törölni is. És egyedül mostál kezet, és megkerested a törölköződet a cseresznye jelnél.
Aztán vissza kellett volna menni a csoportba, de kint sokkal jobb dolgot találtál: egy libikókát! Szilvi nénivel együtt bevittétek a csoportba. Ez egy olyan, amire 4-5-en is ráférnek. Egyből ráültél és kiosztottad a többi kisgyereknek, hogy ki, hová üljön, hol kapaszkodjon. Itt volt egy kis marakodás, de sikerült csírájában elfojtanom.

Itt megjegyezném: én azt hittem, hogy ez úgy működik, hogy én ugyan ott vagyok, de majd a dadus fog rendezkedni, mégiscsak ő van "otthon". Ő meg úgy gondolta, hogy mégiscsak az én gyerekem, hát fegyelmezzek én, ő meg majd a többit inti rendre... Közben megkérdeztem Szilvi nénit a 2 minket érintő témáról: az irigységről és az evésről. Rendkívül meglepett!

• A Szabina irigy???
  Ezek a gyerekek nem irigyek...!!!! Itt megtanulnak osztozkodni, várni egy-egy játékra, amíg az kell a másiknak. Addig adnak neki valami mást és ha a kiszemelt játék nem kell másnak, akkor úgyis játszhat vele.
  (Persze: nyilván mindegyik kisgyerek mosolyogva veszi tudomásul, ha egy másik éppen elveszi tőle azt, amivel addig ő játszott...)
  
  
• A Szabina válogatós???
  Ezek a gyerekek többé-kevésbé megeszik, amit kapnak, legfeljebb odaülünk mi is és eszünk belőle, hogy milyen finom az ebéd, és akkor ők is jóízűen megeszik.
  (Persze: az összes kisgyerek mosolyogva áll neki enni, még olyan ételeket is, amiket otthon azelőtt nem is kóstolt...)
  
  OK, megértem, hogy a gyerekek nagyon könnyen alkalmazkodnak, de nem akarom elhinni, hogy ezek a gondok annál a kb. 10 gyereknél fel sem merültek kezdetben. Mert hogy mostanra már megszokták, azt elhiszem! De hogy másnak semmi problémája nem volt, azt nem! Főleg azután, hogy azt mondta a Szilvi néni, hogy volt olyan kisgyerek, aki az egész hetet az anyukája ölében töltötte sírva, mert nem volt hajlandó elmenni tőle fél métert...

Végül aztán azért kellett hazajönnünk, mert már kétségbe esve akartál menni kezet mosni... :) És miután nem tudtalak meggyőzni, hogy mennyi sok játék van bent, inkább eljöttünk.
Aztán a család persze érdeklődött, hogy milyen volt az első nap?
Csak azt tudtam mondani, hogy olyan voltál, mint itthon is. Vagy mint bárhol. Kellett pár perc, hogy feloldódj, aztán hoztad a formád: játszottál azzal, amit kinéztél magadnak; mentél amerre jónak láttad; megültél néhány másodpercre, ha újdonságot láttál.
Úgy köszöntünk el, hogy holnap is megyünk. :)
Aztán az egyik kisfiú sírva fakadt, mikor elindultunk haza... azt mondta a dadus, azért mert csak pár napja van ő is és én vagyok a mindenki anyukája... :)