374.

Ezen a héten délutános voltam (szerencsére már vége!), ezért felkészültem arra, hogy megint alig találkozunk. Aztán az élet máshogy döntött... Kedden reggel iszonyat hisztis voltál. Az égvilágon semmi nem tetszett, alaposan próbára tetted a türelmemet. Kértelek szépen, aztán erélyesen, meg nem is kértelek, hanem utasítottam-mindegy volt. Aztán indulás előtt megmostam az arcod langyos vízzel, hátha észhez térsz, meg kíváncsiságból megmértem a lázad, nem-e valami bujkál benned, de nem. Elindultunk az oviba és az úton már visszatért minden a régi kerékvágásba. Az öltözésnél aztán megint kiugrott egy rugó a helyéről és elkezdtél hisztizni minden apróságon. Bekísértelek a csoportba, de az se volt mindegy, hogy hova és hogy adok puszit. Hazajöttem. 10-kor neki akartam állni főzni, de csörgött a telefon. Én még nem is tudtam, hogy ki, de éreztem, hogy az oviból hívnak. Így is volt. Menjek érted, mert nagyon magas a lázad, és annyira sírsz, hogy nem tudnak megvigasztalni. Autóba ültem és 1 perc múlva ott voltam. Csöngettem 3x (nem hallották), majd betelefonáltam, hogy nyissanak ajtót. Mentem a csoporthoz, ott ültél a dadus néni mellett (aki mesekönyvet nézegetett-nem veled), és sírtál. Megláttál, hozzám szaladtál, én felkaptalak, téged meg elhagyott az erőd, alig bírtalak megtartani. Még öltözés közben is csak bújtál hozzám. Egyből elmentünk a dokibácsihoz, aki írt fel egy antibiotikumot, meg egy köptetőt (jobb is, mert december közepe óta krahácsolsz), lázcsillapítót, meg egy szemcseppet. Kiváltottam a gyógyszereket. Hazajöttünk, de fel is ébredtél. Lefektettelek, kiporcióztam a gyógyszereket, Misi Mókust beraktam a dvdbe, és 2 perc múlva elaludtál. Gyorsan befejeztem a főzést, mosogatást, de már fel is ébredtél. Nem sokára készülődtem, mert mennem kellett. Azt már csak Mama mesélte másnap, hogy este 6-ig vízszintben voltál, aludtál, ettél, mesét néztél, utána meg, mint a motoregér elindultál (és azóta sem álltál meg). Betegségre nem mondunk ilyet, de ez most jókor jött: Mama még aznap nem dolgozott, így nem kellett táppénzre mennem. Megoldottuk a műszakváltást. Ma mentünk vissza a dokibácsihoz, aki gyógyultnak minősített, megdicsért, hogy a felköhögött cuccot kiköpöd, adott 2 matricát, és kiírt a "táppénzről". Hétfőn mehetsz oviba. Nagyon várod már (én is). Amúgy jövő héttől nagyot változik az életünk: A délelőttős heteken 7-re fogok járni, hogy elvihesselek oviba. Már 6-kor nyitnak, de én csak fél 7-re viszlek, hogy még én is beérjek a melóhelyre (amit továbbra is, vagy még jobban utálok, mint eddig...). Valószínű, hogy nem leszel első, de még a gyűjtőbe raknak, és reggel onnan szedik össze az óvónénik a gyerekeiket. A Mama volt szerdán szülőin, amin elmondták, hogy lesz jövő héten fényképezés, 5000 ft évente a csoportpénz, vinni kell fogkefét, fogmosó poharat, és hogy a gyerekek kiabálósak, nem köszönnek, de csúnyán beszélnek. Rád ebből 2 igaz: az első, és vagy a 2., vagy a 3. :) Mert egyre ritkább, hogy nem köszönsz, és szerencsére ritkán beszélsz csúnyán is. Mint pl. ma: kivetted a ruhásszekrényedből a kardigánt, és fel is öltöztél. Megálltál előttem büszkén, és azt mondtad: -Nézd, Anya, felöltöztem, hogy ne kelljen b@szogatnod... ! Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, így inkább megbeszéltük, hogy ez csúnya beszéd volt, ezért a szádra kell csapnod (ezt elintézed saját magad). A héten egyébként nagyon sok mindent csináltunk délelőttönként: matricáztál, színeztél általam rajzolt sziluetteket, kirakóztál, óvodásat játszottál (szerintem az egyik ovistársad igazi baráttá lépet elő. Minden szerepjátékban helye van. Úgy hívják, hogy Vid), rejtvényt fejtettél, meg természetesen csintalankodtál. De inkább táncolj az idegeimen egész nap, minthogy beteg legyél egy fél napig is!