2007. december 24., hétfő

51.

Életed első karácsonya :)

Már reggel nekiálltunk Apával a karácsonyfa felállításának, mégis kora délutánra lettünk kész. Apa már tegnap belefaragta a fát a talpba, ami a mai napig még az erkélyen várta a "szebb jövőt". Szóval reggel szorítottunk helyet a fának, ami nem volt egyszerű, hisz a bútoraink száma nem lett kevesebb tegnap óta. Toltuk-húztuk a kanapét ide-oda, míg rátaláltunk a megfelelő helyre. Behoztuk az előszobából a kis asztalt, amire szoktuk a karácsonyfát rakni (mert nem veszünk nagy fát sose). Apa eloldozta a kötelet, amivel össze volt fogva, és ekkor láttuk meg, hogy az egyik oldalán mintha hiányosabb lenne az ág :(. Sebaj, gondoltuk, úgyis a sarokban fog állni, így némileg könnyű helyzetben voltunk. Apa fúrt néhány lyukat a falba, mivel már rég elterveztük, hogy a fa bizony ki lesz kötve.
Addigra épp elaludtál a konyhában, így könnyen fel tudtuk díszíteni a fát. Idén kivételesen nem a hagyományos piros (Apa szerint kommunista :D) karácsonyfánk lett, hanem aranyszínű, teljesen műanyag (baba-barát) díszekkel. Miután feldíszítettük a fát, észrevettük, hogy szaloncukrot nem vettünk :D Alig hogy végeztünk a fával, fel is ébredtél. Nem azért, mert annyit piszmogtunk vele, hanem ma nagyon keveset aludtál. Biztos érezted, hogy itt valami történni fog :)
Felöltöztettelek ünneplőbe és megkértem Apát, hogy kézen fogva sétáljatok be a szobába, én meg készítem az új fényképezőgéppel ;) a videót. Mivel időm még nem volt, hogy áttanulmányozzam a működését a gépnek, a videó természetesen (!) nem sikerült, viszont lett 1-2 kép, de azok sem tökéletesek.
Mikor megláttad a villogó égőt hangos kacagásba kezdtél (én meg elmorzsoltam néhány könnycseppet a szemem sarkában...) Az ajándékokkal nem is törődtél, pedig volt bőven a fa alatt. Egész délután próbáltuk mutogatni neked, hogyan működnek az új játékok (sőt, a többit el is raktam ez időre), ültünk melletted, hogy majd csak érdeklődni fogsz irántuk, de semmi :(
Az aktuális kedvenc egy gagyi zenélő, táncoló mikulás, ami rettenetes hangon zenél. Legalább ez tetszik...

Holnap meglátogatjuk mindkét Mamát. Az ottani események beszámolójával majd jövök :)

Nincsenek megjegyzések: