Egy évvel ezelőtt, épp ezen a napon, néztem az időjárás jelentést, amiben azt mondták, hogy holnap hajnalban (vagyis 19-én), egy nagyon erős, orkán erejű szél éri el hazánk nyugati részét, ahol mi is élünk. 120 km/órás szélről és viharról beszéltek akkor. Mivel sok, nálam tapasztaltabbtól hallottam, hogy az időváltozás kicsalogatja a babákat, bíztam benne, hogy ez lesz a Mi napunk.
Egész nap azon rágódtam, hogy vajon mit fogok érezni, amikor el kell indulni a kórházba, honnan fogom felismerni, hogy ez már az amire vártam oly régen, mi lesz, ha Apa még nem ér haza addigra haza a munkából... Hiába töprengtem ezen, mivel semmi extrát nem éreztem aznap.
Délután megnéztük Apával a Mónika-showt, amiben egy "gyökér" fickó akart becsajozni, akinek a szövegén könnyesre röhögtem magam. (azóta is emlegetjük Apával, ugyanis a pasas rendkívül alul iskolázott volt, ez látszott is rajta, de mikor megszólalt, az volt az igazi. Amin röhögünk még most is, az az, hogy ő olyan intellektuális lányt keres, akivel szépirodalmi dolgokról is lehet beszélgetni. Követelmény, hogy legalább egy Ady verset tudjon kívülről. Ahogy a pasi előadta magát... hát azt nem tudom itt szavakkal leírni, látni kellett volna...)
Miután jól kinevettem magam, felkerekedtem, hogy egy emelettel feljebb lakó barátnőmmel csevegjek egy kicsit. Fellépcsőztem hozzá, de nem volt otthon. Ezt még megismételtem 2x, mire végre otthon találtam. El is mondtam neki, hogy ma éjjelre-hajnalra milyen vihart mondtak, de úgy látszik ez nálunk nem fog eredményre vezetni. Lassan elköszöntünk egymástól, mert kezdődött a kedvenc sorozatom, a Barátok Közt, amit addig az indulástól kezdve nyomon követtem. Nagyon idegesített, hogy Nóra megelőzött a szüléssel, pedig sokkal később tudta meg, hogy babát vár, mint én :)
Mielőtt leültem volna tv-zni, pisilnem kellett. Elkezdődött a sorozat, de az első részt nem bírtam végignézni (ami kb.10 perc), mert megint pisilni kellett. Újra néztem 1-2 percet a tv-t és újra wc-re mentem. Ezt már Apa sem állhatta szó nélkül, megkérdezte, miért járok ennyit ki? Mondtam neki, hogy nagyon kell pisilni, de olyan, mintha nem "onnan" jönne...
Nem is gondoltunk semmi rosszra (se jóra), csak arra, hogy Te, drága kislányom, újra rátelepedtél a hólyagomra, és azért járkálok percenként a wc-re. Az eszembe se jutott, hogy egy utolsó napjait pocakban töltő baba már nem nagyon forgolódik... Apa a sorozat alatt többször megkérdezte, hogy akarom-e, hogy bemenjünk a kórházba, de mondtam, hogy nem kell, mert nem fáj semmim, és ez különben sem az. Pedig csak látni akartam a film végét...
Azután még fetrengtünk egy kicsit, de valahogy sehogy sem volt jó, és mindig ki kellett mennem. Apa aztán választás elé állított, hogy vagy bemegyünk most a kórházba, vagy ő lefekszik, mert másnap megy dolgozni. Én inkább az előbbit választottam, de mivel biztos voltam abban, hogy még nem a szülés indult meg, nem vittünk magunkkal semmilyen pakkot, csak a terhes kiskönyvet.
Egész nap azon rágódtam, hogy vajon mit fogok érezni, amikor el kell indulni a kórházba, honnan fogom felismerni, hogy ez már az amire vártam oly régen, mi lesz, ha Apa még nem ér haza addigra haza a munkából... Hiába töprengtem ezen, mivel semmi extrát nem éreztem aznap.
Délután megnéztük Apával a Mónika-showt, amiben egy "gyökér" fickó akart becsajozni, akinek a szövegén könnyesre röhögtem magam. (azóta is emlegetjük Apával, ugyanis a pasas rendkívül alul iskolázott volt, ez látszott is rajta, de mikor megszólalt, az volt az igazi. Amin röhögünk még most is, az az, hogy ő olyan intellektuális lányt keres, akivel szépirodalmi dolgokról is lehet beszélgetni. Követelmény, hogy legalább egy Ady verset tudjon kívülről. Ahogy a pasi előadta magát... hát azt nem tudom itt szavakkal leírni, látni kellett volna...)
Miután jól kinevettem magam, felkerekedtem, hogy egy emelettel feljebb lakó barátnőmmel csevegjek egy kicsit. Fellépcsőztem hozzá, de nem volt otthon. Ezt még megismételtem 2x, mire végre otthon találtam. El is mondtam neki, hogy ma éjjelre-hajnalra milyen vihart mondtak, de úgy látszik ez nálunk nem fog eredményre vezetni. Lassan elköszöntünk egymástól, mert kezdődött a kedvenc sorozatom, a Barátok Közt, amit addig az indulástól kezdve nyomon követtem. Nagyon idegesített, hogy Nóra megelőzött a szüléssel, pedig sokkal később tudta meg, hogy babát vár, mint én :)
Mielőtt leültem volna tv-zni, pisilnem kellett. Elkezdődött a sorozat, de az első részt nem bírtam végignézni (ami kb.10 perc), mert megint pisilni kellett. Újra néztem 1-2 percet a tv-t és újra wc-re mentem. Ezt már Apa sem állhatta szó nélkül, megkérdezte, miért járok ennyit ki? Mondtam neki, hogy nagyon kell pisilni, de olyan, mintha nem "onnan" jönne...
Nem is gondoltunk semmi rosszra (se jóra), csak arra, hogy Te, drága kislányom, újra rátelepedtél a hólyagomra, és azért járkálok percenként a wc-re. Az eszembe se jutott, hogy egy utolsó napjait pocakban töltő baba már nem nagyon forgolódik... Apa a sorozat alatt többször megkérdezte, hogy akarom-e, hogy bemenjünk a kórházba, de mondtam, hogy nem kell, mert nem fáj semmim, és ez különben sem az. Pedig csak látni akartam a film végét...
Azután még fetrengtünk egy kicsit, de valahogy sehogy sem volt jó, és mindig ki kellett mennem. Apa aztán választás elé állított, hogy vagy bemegyünk most a kórházba, vagy ő lefekszik, mert másnap megy dolgozni. Én inkább az előbbit választottam, de mivel biztos voltam abban, hogy még nem a szülés indult meg, nem vittünk magunkkal semmilyen pakkot, csak a terhes kiskönyvet.
Bár Apa kocsival vitt volna, én ragaszkodtam hozzá, hogy gyalog menjünk (a kórház kb. 3 percre van tőlünk gyalog), sőt a 2.emeletre is lépcsőztünk. Mert az egyik kolléganőmnek az orvos azt mondta, hogy lépcsőzzön, akkor a baba feje jobban beilleszkedik a szülőcsatornába. Gondoltam, ha ez mégis a szülés, akkor ennyi gyaloglástól be kell indulnia. Felértünk az emeletre és tanácstalanul álldogáltunk. Jött két nővér, megkérdezték, hogy miben segíthetnek. Mondtam nekik,hogy azt hiszem szivárog a magzatvíz, de nem vagyok benne biztos. Mire a mondatot befejeztem, egy enyhe pukkanást éreztem, a víz elöntött, én meg álltam a tócsában. Mondtam nekik, hogy helyesbítek, a magzatvíz elfolyt...
Bekísértek az orvosi szobába, ahol az ügyeletes orvos megkérdezte hányadik hétben járok, vannak-e fájásaim? Megvizsgált és megállapította, hogy a magzatvíz folyt el. Ennek egyrészt örültem, mert bíztam benne, hogy 1-2 óra múlva babázhatok, másrészt féltem, mert még soha nem töltöttünk el külön éjszakát... Kérte, hogy öltözzek át, és bekísérnek a vajúdóba. Mondtam neki, hogy nem tudok átöltözni, mert nem hoztunk magunkkal semmit, erre kicsit furcsán nézett rám... Apát hazaküldte az utcai ruháimmal az összekészített csomagomért, aki majd 3/4 óra alatt ért vissza az előbb említett 3 perces útról. Bár elsoroltam, hogy mit rakjon még bele, a csomagból csak a wc papír, papucs, meg a betét hiányzott...Megmutatta a nővér az ágyat és mondta, hogy búcsúzzunk el, Apa mehet haza. Este 10 óra volt ekkor. Lefeküdtem és vártam, hogy történjen valami. Addig is beszélgettem a többi kismamival, akik voltak szép számmal, és irigykedtek rám, hogy nem fáj semmim.
Bekísértek az orvosi szobába, ahol az ügyeletes orvos megkérdezte hányadik hétben járok, vannak-e fájásaim? Megvizsgált és megállapította, hogy a magzatvíz folyt el. Ennek egyrészt örültem, mert bíztam benne, hogy 1-2 óra múlva babázhatok, másrészt féltem, mert még soha nem töltöttünk el külön éjszakát... Kérte, hogy öltözzek át, és bekísérnek a vajúdóba. Mondtam neki, hogy nem tudok átöltözni, mert nem hoztunk magunkkal semmit, erre kicsit furcsán nézett rám... Apát hazaküldte az utcai ruháimmal az összekészített csomagomért, aki majd 3/4 óra alatt ért vissza az előbb említett 3 perces útról. Bár elsoroltam, hogy mit rakjon még bele, a csomagból csak a wc papír, papucs, meg a betét hiányzott...Megmutatta a nővér az ágyat és mondta, hogy búcsúzzunk el, Apa mehet haza. Este 10 óra volt ekkor. Lefeküdtem és vártam, hogy történjen valami. Addig is beszélgettem a többi kismamival, akik voltak szép számmal, és irigykedtek rám, hogy nem fáj semmim.
Pontosan éjfélkor éreztem az első, menstruációs görcs-szerű fájdalmat. Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon: elkezdődött! Egyből 5 percesek voltak a fájások, de nagyon tompák. Teltek-múltak a percek, jöttek a fájások, de nem voltak erősek. Inkább csak kellemetlen volt, mint fájó. Hiába volt éjjel, az izgalomtól nem tudtam elaludni. Ahogy teltek az órák, úgy erősödött a fájdalom. Mikor már jobban fájt egy kicsit, mint a havi megszokott, át is futott az agyamon, hogy ezen mit nem lehet kibírni??? Amúgy nagyon jól bírom a fájdalmat.
Nagyon lassan telt az idő, alig vártam,hogy reggel legyen és felhívhassak valakit, hogy én már a kórházban vagyok :) Megírtam a születés értesítő sms-eket, már csak a paraméterek maradtak üresen. 5-kor végre felhívtam Anyut, hogy ne ijedjen meg, de a kórházban vagyok este óta. Ő aztán alaposan kikérdezett, mit érzek, hogy vagyok, mit csinálok, hány perces fájásaim vannak stb. Mondta, hogy csak 10-ig dolgozik, be tud jönni hozzám.
Délelőtt nézték a baba szívhangját és vizitkor megkérdezték milyenek a fájásaim. Ekkor már 3-4 percesek voltak és erősek (legalábbis ezt éreztem akkor). 10-kor jött Apa, akivel csak a társalgóban tudtunk beszélgetni, csak addig kellett abbahagyni, míg a fájás tartott. Közben befutott Anyu is, aki sokkal idegesebb volt, mint én :) Kérdezte, hogy megvizsgáltak-e, mondott-e valamit az orvos... majd megnyugtatott, hogy 2-re kint lesz a baba. Letelt a látogatási idő és hazamentek, engem meg újra nst-re raktak. Egyre türelmetlenebb voltam, mert senki nem foglalkozott velem. Megettem az ebédet, majd jött egy nővér, hogy szabad az nst, felrakhatja-e rám?
Délután 2-kor megint látogatás lett, és kértem Apát, hogy szóljon már valakinek, hogy szedjék le rólam a gépet, mert egy órája fekszek az oldalamon, nyomkodom a mozgáskor a gombot, meg tűröm a fájást egyszerre. Ekkor Apa olyan patáliát csapott, hogy egyszerre 3-an jöttek levenni rólam a gépet :)
Sétálnom kellett a folyosón, mert a fekvéskor és üléskor a fájás alább hagyott. Délután 4 órakor váltottak az ügyeletesek, és szerencsémre az addig engem gondozó orvos lett ügyeletben. Ő meg is vizsgált, és kérdezte, hogy mennyire voltam kitágulva, mikor felvettek az osztályra. Mondtam, hogy 1 ujjnyira. Ő meg sajnálón közölte, hogy most másfél ujjnyi :(
Kérdeztem, hogy ez hogy lehet? Elfolyt a magzatvíz, erős, 3 perces fájásaim vannak. Azt mondta, sajnos nem tágultam :(, de ne aggódjak, a víz elfolyása után 24 órával a babának meg kell születnie. Még beszélgettem Anyuval, majd jött egy nővér, hogy menjek vele, le fog borotválni és kapok beöntést. Ekkor Anyura néztem, elkezdtem sírni. Miután ez megvolt, elmentem tusolni. Törülközőt nem vittem magammal, ezért kiszóltam egy épp arra járó kismaminak, hogy hozza be a törülközőmet. Egyszer csak megjelent Apa békaruhában, aminek annyira örültem, hisz a terhességem alatt végig azt mondta, hogy nem jön be velem a szülőszobába.
Nagyon lassan telt az idő, alig vártam,hogy reggel legyen és felhívhassak valakit, hogy én már a kórházban vagyok :) Megírtam a születés értesítő sms-eket, már csak a paraméterek maradtak üresen. 5-kor végre felhívtam Anyut, hogy ne ijedjen meg, de a kórházban vagyok este óta. Ő aztán alaposan kikérdezett, mit érzek, hogy vagyok, mit csinálok, hány perces fájásaim vannak stb. Mondta, hogy csak 10-ig dolgozik, be tud jönni hozzám.
Délelőtt nézték a baba szívhangját és vizitkor megkérdezték milyenek a fájásaim. Ekkor már 3-4 percesek voltak és erősek (legalábbis ezt éreztem akkor). 10-kor jött Apa, akivel csak a társalgóban tudtunk beszélgetni, csak addig kellett abbahagyni, míg a fájás tartott. Közben befutott Anyu is, aki sokkal idegesebb volt, mint én :) Kérdezte, hogy megvizsgáltak-e, mondott-e valamit az orvos... majd megnyugtatott, hogy 2-re kint lesz a baba. Letelt a látogatási idő és hazamentek, engem meg újra nst-re raktak. Egyre türelmetlenebb voltam, mert senki nem foglalkozott velem. Megettem az ebédet, majd jött egy nővér, hogy szabad az nst, felrakhatja-e rám?
Délután 2-kor megint látogatás lett, és kértem Apát, hogy szóljon már valakinek, hogy szedjék le rólam a gépet, mert egy órája fekszek az oldalamon, nyomkodom a mozgáskor a gombot, meg tűröm a fájást egyszerre. Ekkor Apa olyan patáliát csapott, hogy egyszerre 3-an jöttek levenni rólam a gépet :)
Sétálnom kellett a folyosón, mert a fekvéskor és üléskor a fájás alább hagyott. Délután 4 órakor váltottak az ügyeletesek, és szerencsémre az addig engem gondozó orvos lett ügyeletben. Ő meg is vizsgált, és kérdezte, hogy mennyire voltam kitágulva, mikor felvettek az osztályra. Mondtam, hogy 1 ujjnyira. Ő meg sajnálón közölte, hogy most másfél ujjnyi :(
Kérdeztem, hogy ez hogy lehet? Elfolyt a magzatvíz, erős, 3 perces fájásaim vannak. Azt mondta, sajnos nem tágultam :(, de ne aggódjak, a víz elfolyása után 24 órával a babának meg kell születnie. Még beszélgettem Anyuval, majd jött egy nővér, hogy menjek vele, le fog borotválni és kapok beöntést. Ekkor Anyura néztem, elkezdtem sírni. Miután ez megvolt, elmentem tusolni. Törülközőt nem vittem magammal, ezért kiszóltam egy épp arra járó kismaminak, hogy hozza be a törülközőmet. Egyszer csak megjelent Apa békaruhában, aminek annyira örültem, hisz a terhességem alatt végig azt mondta, hogy nem jön be velem a szülőszobába.
3 ágy közül választhattam, nekem megfelelt az első is. Ismét rám kötözték a szívhang gépet, de már nagyon rosszul esett. Kaptam oxitocin injekciót, hogy meginduljon a tágulás. Kifogtunk egy nagyon kedves szülésznőt, aki leste minden kívánságomat. Hozott hideg vizet inni, törölgette a homlokom, hozott egy vajúdó labdát és egy szülőszéket, hogy ezzel is könnyítsen a fájdalmamon.
Apa végig támogatott, masszírozta a derekam, ha azt kértem,és békén hagyott,ha azt. Mivel már több, mint egy napja nem aludtam, olyan fáradt voltam, hogy a 2 perces fájások között elbólintottam. Még jó, hogy Apa ott volt, mert leborultam volna a labdáról...
Ekkor már olyan olyan fájdalmaim voltak, hogy kicsúszott a számon, hogy: Apa, ez k...ra fáj :) és ennél még volt fájdalmasabb is... Mikor már egymást érték a fájásaim, felfektettek az ágyra, lábaimat kengyelbe tették, és elmagyarázták, hogy mikor és hogyan kell majd nyomnom.
Apa és a doki nagyon jól elvoltak egymással, épp csak viccet nem meséltek egymásnak felettem. Nagy fájdalmamban azt is mondtam az orvosnak, hogy ilyen helyzetben biztos nem találkozunk többet. Ő elmosolyodott, és azt mondta, hogy: Krisztina, majd mondja ezt fél óra múlva is...
Mivel az orvosom medikus volt, hívott egy rangidős dokit, hogy megállapítsák, hogy megindult a tolófájás. Engem ekkor már az sem zavart volna, ha japán turistacsoport fotóz körbe, de ez a doki simán kiakasztott. Megkövetelte, hogy egy fájás alatt 3x nyomjak, de a fáradtságtól, csak 2 sikerült. Ekkor rám ripakodott, hogy 3x kell nyomni!!!
Apa kezébe vette az irányítást, és mondta neki, hogy ha csak 2x bír, akkor 2x bír, és ha neki ez nem tetszik, akkor elmehet! Mivel nem ezekkel a szavakkal mondta, a doki jobbnak látta, ha távozik. Innentől kezdve nem volt ugyan egy fáklyás menet a szülés további része, de valóban sokkal jobb volt, mint addig. Egy alkalommal megijedt mindenki,mert nemhogy kijött volna a baba feje, hanem visszább is csúszott, mert nem bírtam még egyet nyomni, de a doki ráfeküdt a hasamra, ezzel is segítve a fej kibújását. Valamikor ekkor vágott egy kicsit, ami nem fájt, de a hangja nem volt valami kellemes.
Az első tolófájás 22:17-kor volt, Te pedig 22:27-kor láttad meg a "napvilágot" 3580g-mal és 52 cm-rel.
Apa végig támogatott, masszírozta a derekam, ha azt kértem,és békén hagyott,ha azt. Mivel már több, mint egy napja nem aludtam, olyan fáradt voltam, hogy a 2 perces fájások között elbólintottam. Még jó, hogy Apa ott volt, mert leborultam volna a labdáról...
Ekkor már olyan olyan fájdalmaim voltak, hogy kicsúszott a számon, hogy: Apa, ez k...ra fáj :) és ennél még volt fájdalmasabb is... Mikor már egymást érték a fájásaim, felfektettek az ágyra, lábaimat kengyelbe tették, és elmagyarázták, hogy mikor és hogyan kell majd nyomnom.
Apa és a doki nagyon jól elvoltak egymással, épp csak viccet nem meséltek egymásnak felettem. Nagy fájdalmamban azt is mondtam az orvosnak, hogy ilyen helyzetben biztos nem találkozunk többet. Ő elmosolyodott, és azt mondta, hogy: Krisztina, majd mondja ezt fél óra múlva is...
Mivel az orvosom medikus volt, hívott egy rangidős dokit, hogy megállapítsák, hogy megindult a tolófájás. Engem ekkor már az sem zavart volna, ha japán turistacsoport fotóz körbe, de ez a doki simán kiakasztott. Megkövetelte, hogy egy fájás alatt 3x nyomjak, de a fáradtságtól, csak 2 sikerült. Ekkor rám ripakodott, hogy 3x kell nyomni!!!
Apa kezébe vette az irányítást, és mondta neki, hogy ha csak 2x bír, akkor 2x bír, és ha neki ez nem tetszik, akkor elmehet! Mivel nem ezekkel a szavakkal mondta, a doki jobbnak látta, ha távozik. Innentől kezdve nem volt ugyan egy fáklyás menet a szülés további része, de valóban sokkal jobb volt, mint addig. Egy alkalommal megijedt mindenki,mert nemhogy kijött volna a baba feje, hanem visszább is csúszott, mert nem bírtam még egyet nyomni, de a doki ráfeküdt a hasamra, ezzel is segítve a fej kibújását. Valamikor ekkor vágott egy kicsit, ami nem fájt, de a hangja nem volt valami kellemes.
Az első tolófájás 22:17-kor volt, Te pedig 22:27-kor láttad meg a "napvilágot" 3580g-mal és 52 cm-rel.
Az összes addigi fájdalmam egy csapásra elmúlt, és valami földöntúli boldogság kerített hatalmába. Az én hatalmas darab férjem zokogott örömében. Szétnyitottam a hálóingem és a mellemre rakták ezt a puha, rózsaszín, ragacsos, szuszogó csodát.Nem sírt, csak nyöszörgött, és érdeklődve nézett körbe. Kértem a szülésznőt, hogy segítsen megtartani, mert nem bírtam el, mire mondta, hogy ne féljek, nem fog leugrani onnan :)
Megkérdezték Apát, hogy el akarja-e vágni a köldökzsinórt, de mivel Ő irtózik a vértől, ezt inkább kihagyta. Ekkor Apa elkísérte a szülésznőt a fürdetésre, mérésre, öltöztetésre, addig én megszültem a méhlepényt, a doki pedig összevarrt. Ekkor megint megkérdezte, hogy még mindig úgy gondolom, hogy nem kell több baba? Mondtam neki, hogy nem voltam beszámítható állapotban, és alig várom, hogy még egyszer ilyen helyzetben találkozzunk :)
Megkérdezték Apát, hogy el akarja-e vágni a köldökzsinórt, de mivel Ő irtózik a vértől, ezt inkább kihagyta. Ekkor Apa elkísérte a szülésznőt a fürdetésre, mérésre, öltöztetésre, addig én megszültem a méhlepényt, a doki pedig összevarrt. Ekkor megint megkérdezte, hogy még mindig úgy gondolom, hogy nem kell több baba? Mondtam neki, hogy nem voltam beszámítható állapotban, és alig várom, hogy még egyszer ilyen helyzetben találkozzunk :)
Apa addig kivitte megmutatni a babát a szülőszoba előtt idegesen járkáló, szemét vörösre síró, újdonsült Nagymamának és Nagybácsinak, majd visszajöttek. Itt még 2 órát együtt lehettünk ismerkedés céljából. A szülésznő ekkor se hagyott magunkra, hozott inni, meg letörölgette rólam a legdrágább maszatot...
1 óra körül áttoltak a szobába, Apától elbúcsúztunk és mindketten elaludtunk a nagy fáradtságra való tekintettel.
1 óra körül áttoltak a szobába, Apától elbúcsúztunk és mindketten elaludtunk a nagy fáradtságra való tekintettel.
"Röviden" ennyi :)
Az első sztárfotó:
Pár órával később:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése