2008. március 30., vasárnap

90.

Tegnap itt voltak a bátyámék, mert rég láttak Téged, és megköszöntöttek engem, mert ma van a szülinapom. Kaptam tőlük 2 csajos pólót. A bátyám félt, hogy nem fognak tetszeni, de kár volt, mert én már csajos cuccokat hordok :) Neked meg hoztak egy nagyon helyes kondi cipőt. Piros, és úgy néz ki, mint a focicsuka. Nagyon tetszik Neked is, mert mióta megvan, le se vehetem Rólad. Még aludni is abban akartál. Mivel nem engedtem, így az alvás is elmaradt.Hely hiányában, két turnusban ettünk. Neked mindegyik ételt felszolgáltam, úgy, mint: csirkepörkölt, pörkölt szaft, nokli, rizs, rántott hús. Csak a 2 utóbbit fogadtad el. Pedig a többi is finom volt. Sebaj, de legalább már eszel, és ez jó :) Ebéd után megkóstoltad a fagyit is, eszegettél az Ági tortájából. Hamar elrepült az idő, és mentek haza.

Nekiálltam eltakarítani az ebéd maradékát és a romokat, mikor Apával együtt sétáltatok ki a konyhába, kezedben egy díszdobozos orchideával. Apa mondta Neked, hogy: add oda Anyának!, mire Te egy jól irányzott mozdulattal kidobtad a szemétbe…:) Hosszú percekig nem bírtuk a nevetést abbahagyni :)

Délután 6-kor már erősen dörzsölgetted a szemed, ezért lefektettelek aludni azzal a kijelentéssel, hogy 1 óra múlva felkeltelek. Nem kellett, mert fél órával később felültél az ágyban, és inni kértél. Odaadtam, és visszaaludtál. Végre jól kineteztem magam és fel se tűnt, hogy már 9 óra van. Gondoltam, most már nem keltelek fel, aludj, amíg jól esik. Megmelegítettem a tejed és miközben ittad, át is öltöztettelek, mert csupa pisi voltál. Sem a peluscserére, sem a body leváltására nem ébredtél fel :) Mi is lefeküdtünk, hogy hátha éjfélkor gondolod úgy, hogy inkább játszanál. Alig hogy becsuktam a szemem, már magyaráztál is. Apa odabandukolt érted, és átcipelt közénk, ahol békésen aludtál tovább. Mikor teljesen keresztbe fordultál, és szinte lerúgtál engem az ágyról, jobbnak láttam, ha visszaviszlek a helyedre. Tisztába tettelek, hogy nehogy megint átázz. 2 óra lehetett ekkor. Elmentem letusolni, elmostam a tejes üveged és lefeküdtem. 4 órakor ébredtél újra, odafeküdtem melléd, és megittál egy egész üveg teát. Én szerintem előbb elaludtam, mint Te, ezért ott ragadtam melletted. Reggel az első nyöszörgésre kimentem, és melegítettem tejet. Ránéztem az órára, 6 óra volt átállítás előtt. Vagyis este 6-tól reggel 6-ig aludtál egyfolytában, ami 12 óra!!! Még soha nem aludtál ennyit…
Reggel ébredés után, az első dolgod a cipő felhúzása volt :)

A gyógyszerrel kapcsolatos tapasztalataim: első nap 8-kor kaptad meg, fél 9-kor már alig láttál az álmosságtól. Éjjel csak 4-kor keltél fel. Második nap már ettél reggelit, ebédet és vacsorát. Aznap éjjel már 5-kor keltél. Harmadik nap ettél reggelit, tízórait, ebédet és vacsorát. Este nem kaptad meg az adagod, mert ez volt a tegnapi nap. Ma már ettél reggelit, és remélem, folytatod ezt a jó sorozatot. Bízom benne, hogy gyógyszer nélkül is menni fog az evés és az alvás is :)

Nincsenek megjegyzések: