2008. április 29., kedd

101.

A délelőttünk nagyon hamar elment. Vártuk az ebédszállítót, aki később jött, mint szokott(fél 10 után), így boltba se mentünk le, ami nem is olyan nagy gond. Legalább nem költöttük a pénzt feleslegesen :)

Aztán Apával azt találtuk ki, hogy -én gonosz- nem fektetlek le az ebéd utáni alvásra, hogy hátha úgy jobban alszol majd éjjel. 3 óra körül már tátogtál az álmosságtól, de sikerült közös játékkal átvészelni ezt az időt. Később lementünk homokozni egyedül, mert a Nikiék még nem értek rá, Zorka pedig akkoriban ébredezett a kómájából :)

A homokozóban nem voltunk egyedül, találkoztunk Szonjával meg az anyukájával, aki a múltkor kipróbálta a motorodat(mármint Szonja). Azt hiszem ő 1 éves kislány, nagyon kellett figyelnie rá az anyujának, mert 2 kézzel tömte magába a homokot, utána meg a falevelet. Szerencse, hogy mi ezen már túl vagyunk :) Később csatlakozott hozzánk mindkét előbb említett csajszi is. Sokáig élveztük a jó időt(bár én kicsit fáztam), nagyon jól éreztétek magatokat. 7-kor Zorkáék. fél 8-kor mi is elindultunk haza. El akartuk kísérni a Nikiéket haza, de Te félúton elaludtál, így visszafordultunk. A fáradtság ellenére még sokáig élvezted a fürdést, leszámítva a hajmosást.

Teljesen elpilledve ittad meg a tejedet, mi pedig kíváncsiak voltunk az éjszakára...
...amikor is semmi különös nem történt, épp ugyanakkor és ugyanannyi alkalommal voltál fent, mint egyébként szoktál( 1-kor, 2-kor, 4-kor és 6-kor). 6-kor megkaptad a tejet és azóta is alszol egy nyekergés nélkül. És fogsz is még bő 1-1,5 órát...
Ma nem fogjuk kihagyni a délutáni alvást...

Nincsenek megjegyzések: