2008. május 23., péntek

112.

16. hónap

Testi fejlődés

Nagyon válogatós lett! Valamikor a második életév folyamán megváltozhatnak a baba evési szokásai. Fintoroghat olyan ételek láttán, amelyeket valaha szeretett, lehetnek olyan korszakai, amikor naponta csak egyszer vagy kétszer eszik (a müzlit-reggelire vagy a sajtos-makarónit-ebédre szindróma), mohón ehet az egyik étkezéskor és szinte semmit a másikkor, vagy ellenkezhet, ha a tányérján egymáshoz ér két étel (Az evés nálad kész rémálom! Állandóan azon izgulok, hogy elfogadod-e az aznapi ebédet, és ha nem, akkor mit fogsz egész nap enni… Van kb. 3-4 féle étel, amit hajlandó vagy megenni, ezen kívül nem is szoktam mással próbálkozni, mert úgyis felesleges). Ez bizony nem könnyű korszak Önnek sem. Bár vannak szülők, akik aggódnak amiatt, hogy a kicsikéjük nem jut elég tápanyaghoz, tanulmányok igazolják, hogy ha rá van bízva, az egészséges gyerek soha nem éhezik, és nem is eszi túl magát (Azzal nyugtatom magam, hogy ha éhes lennél, nem lenne ilyen jó kedved és nem lenne ennyi energiád nap, mint nap). Valójában minden gyerek éppen annyit eszik, amennyire a szervezetének szüksége van a normális növekedéshez és fejlődéshez. A szülőknek csak annyi a dolguk, hogy ellássák gyermeküket egy sor egészséges étellel minden étkezéskor, majd hagyják, vonuljanak a háttérbe, hagyják, hadd válogasson a kis válogatós, a természet majd elintézi a többit.

Szociális fejlődés

Mivel a totyogók a második életévben megerősítik növekvő függetlenségüket, az étkezőasztal valóságos csatatérré változhat
(Én nem engedem még, hogy egyedül egyél…). Szakemberek szerint a kicsi ebben a korban kevés dolgot tud irányítani, és az étkezés is ezek közé tartozik. Ezért van az, hogy egyesek, ha erőltetik, nem eszik meg sem a gyümölcsöt, sem a zöldséget (még akkor sem, ha korábban szerették), vagy nem hajlandók semmi újat megkóstolni. Természetesen fontos, hogy már ebben a korban kialakítsuk az egészséges evési szokásokat, de ugyanennyire fontos, hogy elkerüljük az étkezésekkor dúló hatalmi harcokat. Minél inkább erőlteti, a kicsi annál inkább lázadozni fog(A doki is ezt mondja, de nem ő idegeskedik amiatt, hogy napokig nem eszel rendesen) . Ehelyett inkább vonja be a kis lázadót a választásba, ilyen kérdésekkel, mint „müzlit vagy pirítóst kérsz inkább reggelire?” (Te inkább egyiket sem választod…) Engedjen a szeszélyeknek – természetesen bizonyos határokon belül –, ha éppen a két egymással érintkező étel zavarja, adja neki külön tányéron vagy osztott tálkában. Ne erőltesse, ha jelzi, hogy már eleget evett. Ha segíti, hogy nyugodt, békés legyen a hozzáállása az evéshez, békét lehet kötni az asztali háborúban.

Szellemi fejlődés

A baba egyéves korára az agy hipocampusnak nevezett területe (az emlékezés központja) eléggé érett már ahhoz, hogy a totyogók fel tudjanak idézni néhány órával vagy akár egy nappal korábban történt tevékenységeket vagy eseményeket (Mégis ráncigálod a reluxát, hiába szóltam Rád, csaptam a kezedre miatta 1 perccel ezelőtt…). Egy és másfél éves kora között ez a képesség (felidézni valakinek a korábbi tevékenységét, és egy későbbi időpontban megismételni) már biztosan működik. A kicsi már képes abból tanulni, hogy látja, mások hogyan csinálnak valamit (A hülyeséget azonnal megtanulod: Apa egyszer belerakott egy játékot a bodydba. Aznap minden játék és tárgy, ami a kezedbe került, a bodyban végezte. Aztán Apa egyszer a szájához emelte a porszívó csövét, és beleszólt. Azóta ahányszor előveszem a porszívót, ezt ki kell próbálnod…)
. Például, ha megmutatja neki, hogyan működik egy új játék, nem biztos, hogy azonnal utánozza a cselekedeteit, de meglepheti azzal, hogy pár nap múlva megteszi. Ugyanígy, ha látja, hogy Ön főz vagy porszívózik, elraktározza az agyában az információt. És amikor a kicsi előveszi a főzőedényeit vagy a játék porszívóját és utánozza aput vagy anyut, akkor a „memóriaizmait” erősíti.

Paraméterek:

Súly: 11,80 kg

Hossz: 84 cm

Fej: 47,5 cm

Cici: 49 cm

Poci: 50 cm

Tenyérke: 10 cm

Talpacska: 13,5 cm

Fülecske: 5,5 cm

Bicepsz :))) : 17,5 cm

Ruhaméret: angol méretben 1,5-2 évesnek való, magyar méretben 92-es (de valamiből jó a 86-os is, és van, ami már 104-es) .

Pelus: 9-20 kg-ig, 4+ méret

Fogak: 4-4 darab elől alul és felül. Hátul, fent ¾-ig mindkét rágófog kint van. Alul, baloldalon rágófog ¼-ig kint van. Jobb oldalon még nem látszik, de érezni már lehet. Pár nap és kibújik ott is. Tehát jóindulattal 11 fog van kint.



Szavak erre a hétre:


-níínóó - ez az összes szirénázós jármű
-tecssi - tessék
-tütü - autó
-toto - motor
-pisi - pisi
-eeelme - elment
-sihaha - vonat

Nincsenek megjegyzések: