Megkértem pénteken Apát, hogy jöjjön el velünk a bevásárló körútunkra, mert szombatra a bátyámékat vártuk ebédre. Először boldogan indult velünk útra. Kb. az utca végénél már kérlelt Téged, hogy légy szives ülj bele a kocsiba, mert úgy sokkal gyorsabban menne a dolog (pár hete ugyanis a boltba már gyalog megyünk, és csak a bolt ajtóban ültetlek bele a kocsiba -elővigyázatosságból- hazafelé ugyanúgy sétálunk). Természetesen jobban tetszett sétálni, mint ülni. Már majdnem odaértünk a csarnokhoz, amikor mégiscsak beletuszkolt a kocsidba :( Visszafele jövet, találkoztunk egyik baba-ismerőssel, Szonjával és az anyukájával és velük beszélgettünk úgy 20 percet. Mennünk kellett még tovább, de jöttek szembe Zorkáék is. Őket gyorsan otthagytuk, mert ki akartál szállni, üdvözölni Őt. A lottózóból kijövet, találkozunk (életünkben először) Csengével és anyukájával, és velük is beszélgettünk majd fél órát. A közelgő vihar miatt gyorsan abbahagytuk a trécselést.
Hazafelé menet Apa megjegyezte: már értem miért nem jut időd napközben semmire…de minden nap azért unalmas lehet…
Pedig, ha tudná, hogy mennyire nem az! :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése