2008. december 20., szombat

199.

Pénteken beszereztünk néhány apróságot, amivel számunkra ismeretleneknek szeretnénk egy kis örömet okozni a karácsony közeledtével. Hallottam róla, hogy a Plázában van a Mikulás Gyár, ahol rászorulók várják az ajándékokat. Apával úgy gondoltuk, hogy nem nagy összegben, de beállunk a "jótevők" sorába.
Fogtam hát egy üres cipős dobozt, becsomagoltam szép papírba, és raktam bele néhány, számunkra semmiségnek tűnő, de valakinek annál nagyobb örömet okozó ajándékot. Mivel benne vagyunk a korban, egy 2 év körüli kislányt ajándékoztunk meg.
Tettem a csomagba egy pónilovat, barbie-t, kemény lapos mesekönyveket, gyümölcs konzervet, gyümölcs üdítőt, zacskó csokit, és hogy az egészségnek is adjunk fogkefét és fogkrémet :)
Meg kell jegyeznem, hogy mikor hoztuk haza a játékokat a boltból, egyszer
(talán kétszer) kellett elmondanom Neked, hogy ezt most nem Te kapod, hanem egy olyan kislány, akinek valószínű csak ennyit hoz a Jézuska. Megkértelek, hogy ne szedd szét a már összekészített dobozt és ne nyisd ki a játékokat, és lám, nem is nyúltál többet hozzá. Sőt, többször is megjegyezted, hogy "kislány kapja". Mikor odaértünk, a két nőnek is ugyanezt mondtad, csak ők nem értették.
El is mentünk a legnagyobb szakadó esőben. Te nagyon élvezted, mert rajtad volt a sátor, én már kevésbé, és többször is eszembe jutott, hogy visszafordulunk. Két idősebb nő volt ott, akik átvették a csomagot. Az egyik adott Neked egy szaloncukrot, amit azonnal beburkoltál a másik pedig kibontotta a dobozt. És láttam, hogy szétszedi a játékokat, konzervet, tisztálkodó szereket, külön-külön kartondobozokba pakolt mindent. Ez elég
sz@rul esett, mert még mielőtt kinyitotta volna a dobozt, megkérdezte, hogy mennyi idős és kisfiú/kislánynak szánjuk-e? Azután pedig a nagy nehezen becsomagolt cipős dobozt vissza adta, mert hogy mindent zsákba tesznek... :$:$:$
Na mindegy, csak ezt is megjegyeztem, mert bántott.

Délután sütöttünk egy adag mézeskalácsot és vasárnap délutánra várjuk a Nikit-Dorcit egy újabb adag megsütésére.

Szombaton Apa dolgozott, mi meg lustultunk (vagyis nem csináltunk semmit). Mikor Apa megjött, átvittelek a Mamához, mert még be kellett szereznünk a karácsonyra néhány apróságot, pl. a fát is :)
Először a Decathlonba mentünk, mert Apa kitalálta, hogy Rajmund unokaöcsi ne játékot kapjon karácsonyra tőlünk (mert már annyi Legója van, hogy azt se tudja, hova tegye), hanem egy kapuskesztyűt (a nyáron kapott tőlünk egy focilabdát, és nagyon örült neki). A honlapon megnéztem, hogy mekkorák a méretek és mivel nem voltam még semmilyen kapcsolatban egy 7 évessel, megkérdeztem az egyik munkatársamat, hogy mekkora az ő fiának a tenyere. Ő azt mondta, hogy 18 centis. Mi ennek tudatában elmentünk és néztünk is kesztyűt. Csakhogy, amire az volt írva, hogy 18 cm, az az én kezemre simán jó lett volna. Ez volt a legnagyobb gyerek méret :) Aztán jött egy eladó segíteni, és az általa ajánlott legkisebb méretet vettük meg. Azt mondta, hogy ha nem jó a méret, 1 hónapig visszacserélik. Ezen felbuzdulva, vettünk még egy (szemre még egy kicsit nagy) focimezt is. Remélem, nem lesz gond, hogy nem az ETO színeiben pompázik, olyan ugyanis nem volt.

Utána elmentünk fát nézni. Nagyon meglepődtem. Szépnek még véletlenül sem nevezhető fákat árultak horribilis áron... 3 helyen csak nézelődtünk, végül a tőlünk pár méterre lévő árusnál leltünk az igazira, szintén arany áron.
Ezt is feljegyzem pontosan, hátha X év múlva arra leszel kíváncsi, hogy mennyibe került ez+az? Szóval a Nordmann fenyő métere 5000 Ft volt, így aztán elég olcsón jutottunk egy 2 méteres fához, mert 7500 Ft-ot fizettünk... (ez 12%-a a GYED-nek...)

Ez egy K.O.-val felért anyagias lelkemnek, de Apa meggyőzött, hogy úgyis csak egyszer van karácsony, meg ez sokáig megmarad stb. Úgyhogy most nem is izgatom magam.

Vasárnap délelőtt összegyúrtam még egy adag mézeskalács tésztát, hogy a Nikiékkel együtt tudjunk gyurmázni. Eleinte elég jól elvoltatok egymással, de aztán ráuntatok a főzőcskére, meg a gyurmázásra, aztán kezdődött az ereszd el a hajam. Miután a Nikiék hazamentek, ipari mennyiségű tésztát szedtem össze a földről, természetesen apró morzsák formájában. Így még az imént (21 óra után) be kellett iktatnom egy konyha-előszoba takarítást. A mosogatni való már holnapra marad...

Képek a hétvégéről majd holnap!

11 megjegyzés:

csai írta...

MI tegnap vettük meg a fát! :) Szerencsére volt egy ismerős, és így baráti áron jutottunk hozzá...
Mézeskalács sütés pedig már már nagyüzemben folyik nálunk, mert Csenge csak úgy falja....

Rena írta...

próba

Sziszi írta...

Klassz lett az új blog. Jövünk máskor is ha nem bánjátok!
Itt is kívánunk Nagyon Boldog meghitt Karácsonyt és sok-sok ajándékot!
Puszi: Alízék

Rena írta...

Jé! Tudok írni! (lett úgy 1 hónapja guglifiókom és úgy látszik az kellett, hát pedig nem vagyok egy amatőr úgy tudtam..) Nagyon jó, hogy látja a kislány, hogy adni jó. Ügyesek vagytok! Azt nem értem, hogy miért nincs minden városban mikulásgyár..

Bianka és Karina írta...

Kalács sütés?Én kihúztam magam alóla.:))
Anya mintha magárol olvasott volna a fa árával kapcsolatban.;)

Szép dolog adni,ez biztos!
A Tv-ben láttuk mi is ezt a "gyárat"és ott is mutatták,hogy mindent széttválogatnak.:ooo
Biztos így is nagyon fognak örülni akik megkapják.:))
Pusza!

-krisztina- írta...

Anita: nálunk csak a nyers tészta evés megy :(

Rena: már vártam, hogy végre Neked is sikerüljön a hozzászólás...

Sziszi: én olvastalak Titeket rendszeresen, csak ma láttam oldalt, hogy még mindig a régi címünk van a listában. Gondoltam szólok, hogy vagyunk, csak már itt :)

Bius: egy nagyon jó dologból maradtál ki! A Szabi már tudja, hogy milyen jó csipedettet csinálni a zsíros, ragacsos tésztából és a lakás minden pontján szétszórni :))) Nekem cseppet sem jó buli a takarítási rész, de ezzel jár.
A MikulásGyár azért keltett bennem felháborodást, mert én egy olyan csomagot küldtem, aminek úgy, ahogy volt, az én gyerekem is nagyon örült volna. Így, hogy szétszedték, lehet, hogy egy nyugdíjas (vagy ne adj isten egy jövedelem nélküli alkesz család) kap belőle, mikor direkt úgy állítottam össze, hogy az egy 2 éves gyereknek pont megfelelő legyen.
mert nem szégyellem kimondani, hogy az előbb felsoroltaknak nem szeretnék adni!

Unknown írta...

Jöttem boldog karácsonyt kívánni!:)
Ne háborogj a csomag szétszedésén. Ennek is oka van és véletlenül sem ellened irányult. Hidd el nagyon hálásak azért a csomagért, már eleve a gesztusért is!;)
Nemrég hallottam, hogy volt olyan buta -bunkó paraszt- ember, aki sz.rt tett a cipősdobozba -ez ugye másik kezdeményezés, azt hiszem a baptisták gyűjtik a cipősdobozos ajándékokat- szóval ez is egy ok és a másik pedig az, hogy rengetegen rászorulnak, de mi nem látunk bele úgy, mint akik nagyon lelkesen és jószívűen ezzel foglalkoznak.
Remélem nem vette el a kedvedet ez az incidens és jövőre akár együtt is vihetjük az ajándékokat!;)

-krisztina- írta...

Kriszta!
Ja, én akkor elég naiv vagyok, mert ilyenre nem is gondoltam...

Persze, hogy nem vette el a kedvem! Sőt, jövőre már a Szabi is jobban meg fogja érteni (sajnos), hogy vannak nehezebb körülmények között élő gyerekek is, akiknek "csak ennyi" is hatalmas örömet jelent...

csai írta...

Dsida Jenő:
Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!


Békés, boldog Karácsonyt Kívánunk az egész családnak! :)
Szabóék :)

Kriszti, ha a profilomon keresztül küldesz mail címet, küldök tagsági jogot, és úgy olvashatod a régi naplót... nem küldtem még? :O

Kata írta...

Nagyon boldog, békés, meghitt karácsonyi ünnepeket kívánunk Nektek!!!!
Sok puszit küldünk!
K és Anita

Timocska írta...

Nagyon-nagyon boldog, meghitt ünnepeket kívánunk Nektek! Lillus, az anyuja és az apuja :)