2008. december 19., péntek

198.

Kedden meglátogattam a munkahelyemet, hogy megmondják, hogy meddig tart ki a szabadságom. Már az irodát is átrendezték, mióta nem voltam, így nagyon nem találtam a helyem. Amíg az ügyintéző számolgatott, addig bementem a gyárba.
A rengeteg idegen úgy nézett rám, mint valami marslakóra... de jó is volt. Találtam egy-két ismerőst is azért, bár csak azután jöttek rá, hogy én AZ vagyok, miután jól megnéztek maguknak :)
Beszélgettem többé-kevésbé mindenkivel pár szót, és kezdtem úgy érezni, hogy nekem lesz, ha újra köztük leszek... Remélem ezt akkor is így fogom gondolni. Megbeszéltem a főnökömmel, hogy mielőtt munkába állnék, 3 héttel keressem meg újra, hogy találjon nekem megfelelő helyet. Mert valószínű, hogy a régi területre nem fogok tudni visszamenni, mert az egy műszak ott nem megoldható, és én csak abban tudok járni.
(Nem bánom. A mai világban örüljön az ember, hogy van hová menni.) Végül is, nem lenne egyik rész sem ellenemre, csak könnyen menjen minden.
Miután jól kibeszélgettem magam, visszamentem az irodába, ahol mondta a csajszi, hogy: akkor március 25., jó? Jó hát, de annyira gyorsan megy az idő!!!
Azóta egész nap ezen jár az eszem. Remélem, Te is könnyen be fogsz szokni a bölcsibe, és nem épp akkor fogsz lebetegedni, mire menni fogok.
(Persze, hogy nem, mert Te egyszerűen nem leszel beteg! )
Aztán, hogyan fogjuk megoldani a bölcsit? Eddig úgy néz ki, hogy Apa fog Veled menni reggel. Meglátjuk, hogy bírja majd a kritikus időszakot. Remélem jól, mert ha mégsem, akkor muszáj lesz velem jönnöd, de akkor már hajnal 5-kor ébresztő :$
Apa szerint nekem lesz a legrosszabb, mert nem fogok tudni visszarázódni a hétköznapokba... Na kösz, hogy így bízik bennem :(
Aztán az is foglalkoztat, hogy mi lesz a főzéssel? Mert ha 2-ig dolgozok
(ami nálunk azt hiszem 14:15...), fél 3 mire hazaérek. Akkor még lenne időm elszáguldani a boltba és ha azt választjuk, akkor az ebédért is odaérek, amit 3-ig el kell hozni. Ezután mennék a bölcsibe, mert 3-ig úgyis alvás, uzsonna van. Onnan nem kéne rohanni hazáig, hanem egy sétát is beiktathatnánk. Legalább lenne idő, amikor csak Rád figyelhetek, kikérdezhetlek stb.
A hátrány az az, hogy nem biztos, hogy a menzás étkezés a legolcsóbb, legjobb, legpraktikusabb... mert már ugye ezt nyáron is kitárgyaltuk. Valószínű, hogy mégis egyelőre ezt fogjuk választani, míg valamilyen jobb ötletem nem támad :)

Azt hiszem befejezettnek tekintem a karácsonyi ajándék vásárlást. Neked már
(Apa szerint) túl sok mindent vettünk:

-tőlünk: favonatot, fa dominót, fa kalapálós játékot, nadrágokat, pulóvereket
-AnyaMamáéktól: babakonyhát, felszereléssel együtt
-ApaMamától: babát cumisüveggel, mózessal, pelenkával...
-Robitól-Ágitól: építőjátékot, ami farmos
(ha jók az informátoraink ;) ... csak ne legyen sztrájk a MÁV-nál, mert azok még keresztül húzhatják a számításainkat...) fogsz kapni.

Tőlünk:

-Apa:
(megírom, mert nem olvassa a blogot :$) illatszercsomagot, mert ami még kell Neki, azt Ő maga veszi meg
-Anya: illatszercsomagot, mert a többit, amire vágyok megveszem karácsony nélkül is :)))
-Robi-Ági:
(egy előre megbeszélt) láboskészletet
-ApaMama: egy kávéfőzőt
-AnyaMamék:
(Ők viszont olvasnak) egy *******, egy **** **** (és még egy ********** is ott van a lehetőségek között)

Karácsonyfát valószínűleg holnap délután fogunk venni, ha kapunk még egyáltalán... Nehéz lesz a választás, mert nem tudunk megegyezni Apával sem a fajtáján, sem a méretén. Eddig mindig normann fenyőnk volt, ami kb. 170 cm volt. Idén én nem ilyet szeretnék, tekintve, hogy szilveszterkor mindig leszedjük, mert bármilyen a tűrőképessége a 26 fokos, száraz panel klímát egyik sem bírja. Nekem jó lenne a "sima" ezüst is, és nem túl nagy. Apa pont az ellenkezőjére esküszik :) Remélem holnapra megoldjuk ezt a rettenetes nagy dilemmát, mert még úgy járunk, hogy karácsonyfánk sem lesz...
Pedig már nagyon várod ;)


5 megjegyzés:

csai írta...

Köszönjük a köszöntést! :)

Nagyon komoly dolgok állnak előttetek... De azért Apától nem túl korrekt, hogy ilyet mondott...
én személy szerint rendesen be vagyok .... ettől, és biztos, hogy elvenné az összes nem létező bátorságomat.... :O
Persze én, meg a gyávaságaim.... :$
Szabina nagyon stramm kiscsaj, biztos minden gördülékenyen megy majd a bölcsivel!

Timocska írta...

Hát, eleinte biztos nem lesz egyszerű összeegyeztetni a bölcsit, a háztartást, gyereknevelést és felségeskedést is. :) De egy idő után belejössz és minden simán megy majd! Aztán Apa is belátja, hogy jó ez így. :) Remélem Szabina élvezni fogja a bölcsit, szerintem neki is jót fog tenni, mert barátságos kiscsaj.
Mi ma megvettük a fenyőfát, kaptunk szépet.
26 fok van nálatok? Az iszonyat! Nálunk 22-23 foknál sosincs melegebb, pedig mi is panelban lakunk.
Ok, befejezem, szóf.sásom van. :)
Timi

-krisztina- írta...

Köszönöm a bíztatást, szerintem is gördülékenyen fog menni. Muszáj ezt a látszatot keltenem, mert úgy tudom, hogy az idegesség meg a bizonytalanság átragad a gyerekre és azért viselik nehezen a beszokást, betegednek meg sokszor stb.
Szerintem is jó lesz Neki a bölcsi, mert nagyon sok kisgyerek jár oda és kevesektől hallottam azt, hogy "nem jó a gyereknek" vagy, hogy "nem bírja" (ez anyósom mániája), vagy megbánta volna, hogy beadta a kisgyereket a bölcsibe.
Csak most még olyan furcsa, mert olyan "pici" még... és egész nap "egyedül" lesz... de bízom benne, hogy szeretni fog oda járni.

Timi: nálunk mindig nagyon meleg volt, de tavaly volt ablakcsere, meg szigetelés, azóta kánikula van. Most is éjjel nappal nyitva van az ablak, mert különben nem bírunk aludni...kevesebb fűtést nem kérhetünk, mert a szomszéd lépcsőházzal vagyunk egy közösségben, és ott nem engedik a kevesebb hőmennyiséget.
Jó lenne már, ha beszerelnék a szabályozót a radiátorra, mert pl. ha már mindenki dolgozik, meg bölcsibe lesz, tök feleslegesnek tartom nappalra a fűtést.

Unknown írta...

14 kg?:) Igyekszünk behozni az egy kilós lemaradást.:) viszont talpacskákban nagyjából egyező a két gyerkőc mérete.:)
Szerintem nagyon frankón fog menni minden és visszazökkensz hamar a munkába!
Őszintén szólva én már várom is meg nem is. Életem legyszebb évei ezek amiket itthon tölthetek Dáviddal és sokszor azt kívánom bár mindig így lenne.:)
Szerintem lesz fátok! Még rengeteget árulnak.
Az ajándékok szuperek!:)
Én Gergőnek a DM-nél rendeltem egy fotókönyvet amit én állítgattam össze, mert ő is az a kategória, hogy ami kell neki azt megveszi magának.:)

Bianka és Karina írta...

"Csillag ragyogott az égen
nem is ma hanem még régen.
Azóta is ünnepeljük,
a kis jézust nem felejtjük.
Gyüljön össze házad népe,
köszöntsön rátok
a szeretet és béke!"

Áldott Békés Szent Karácsonyt kívánunk!
Bius és Szülei.