2009. március 30., hétfő

264.

Eddig is tudtam, hogy puhány vagyok, de ma végleg bizonyossá vált...
Este szinte simán ment az elvalvás 9 után nem sokkal. Éjjel 2x is fent voltál, amit kivételesen nem éreztem nyűgnek. Fél 4-kor visszafeküdtem, de aludni már nem tudtam, így forgolódtam 3/4 5-ig. Felkeltem, elkészültem, elindultam. Szakadt az eső...brrr... Mikor megérkeztem, az emberek úgy lestek rám, mint fehér emberre Afrikában. Az ismerős munkatársak közül (akikkel eddig is jóban voltunk) folytattuk a jó viszonyt, akikkel meg nem voltunk olyan jóban, hát, azokkal most sem lettünk jóban :)
Kaptam egy gépet és neki is állhattam a robot munkának. Mivel látótávolságban sem volt ismerős, így dolgoztam is, mint a gép :) Egy gyors reggeli, meg egy déli 5 perces pihenő szakította csak meg a monoton munkát. Alig vártam már, hogy vége legyen a műszaknak és végre leülhessek.
Munka után a Mama szerencsére elém gurult a bicajjal, és nem kellett sokáig gyalogolnom. Ma nem voltál még bölcsibe, mert délután mentünk a dokihoz, hogy aláírja az igazolásod. Elrongyoltunk a rendelőbe, ahol harmadikok voltunk. A doki szerint a szemed szépen meggyógyult, a köhögésre (ami még mindig nagyon csúnya) szedd tovább a köptetőt. Ezután visszavittük a Mamának a bicaját, és hazajöttünk. Addigra olyan fáradt voltam, hogy csak fekvő helyzetben tudtam "ebédelni". Szerencsére eközben viszonylag jól eljátszottál egyedül és mellettem.
Most Apa bedugott téged a fürdőkádba ázni, én meg gyűjtöm az erőmet, hogy meg tudjalak fürdetni. Aztán alig várom, hogy vízszintbe kerüljek és aludhassak.
Azt beszéltük Apával, hogy amíg bele nem rázódok a hétköznapokba, az ebédet úgy hozzuk az étteremből, mert nem bírom magamat rávenni egyenlőre a főzésre.
Amúgy ma Apa és ApaMama felügyelt téged, nem tudom mi történt napközben, de valószínű, hogy jól elvoltatok, mert a ApaMama boldogan ment haza, Apa nem volt pattanásig feszült, és te meg csak azt kérdezted, hogy holnap is jön ApaMama saptában?
Hát ez van: nem bírja a cigány a szántást...

Jah, és ma van a szülinapom...

7 megjegyzés:

M írta...

Isten éltessen sokáig!!!
Biztosan jobb lesz a strapabírásod idővel, de azért elég ijesztő lehetett a napod elsőre. Igazi kihívás napja :-).
Ha jól értem, valamilyen gyárban dolgozol. Mit gyártotok?
Még egyszer sok boldogságot:
Manka és család

Timocska írta...

Boldog SZülinapot! :)))
Ha belerázódsz a munkába, sokkal jobban fogod bírni! Addig meg kitartás! :)

ilgya írta...

Boldog boldog boldog születésnapot kívánjuk,hogy legyen még sok ilyen szép napod!!!!!
Ez nem puhányság,igenis belevaló csaj vagy,ez csak tavaszi fáradtság,bele fogsz rázódni!!!

Kata írta...

Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánunk Neked!!!!!!:))
Dehogy vagy puhány, csak elszoktál tőle! Majd belerázódsz idővel!

Örülök, hogy Szabina már kicsit jobban van, remélem a köhögése is meg fog szűnni hamar!
Puszilunk Benneteket!:)

Unknown írta...

Boldog szülinapot!!!!!!:))
Nem csodálom, hogy elfáradtál! Téged ismerve viszont gyorsan belerázódsz majd!
Én is kíváncsi vagyok, hogy pontosan mit csinálsz?

Unknown írta...

És apától tényleg jó ötlet és kedves dolog is, hogy menüzzetek! Meg tudom érteni ha totál fáradtan már nem állsz neki főzni!

csai írta...

Isten Éltessen Sokáig! Így megkésve, de annál nagyobb őszinteséggel! :p!