301.

Amikor a tél végén újra munkába álltam, egyből le kellett adnom, hogy mikor szeretnék szabadságra menni. Akkor nevettem egy jót magamba, hogy márciusban el kell döntenem, hogy mikor akarok nyaralni. Mivel a bölcsi leállása adott volt, így július utolsó 2 hetét kértem. Aztán minden héten nyavalyogtam, hogy sose lesz nyár.
Aztán végül pénteken mégis elköszöntem a munkatársaimtól, hogy most aztán 2 hétig nem látnak! El sem hiszem, hogy 2 hétig itthon leszünk (aztán meg azt nem fogom elhinni, hogy milyen gyorsan elröpül ez a 2 hét...)

A múlt héten teljesen a Mamáé voltál. Reggel jött érted, és késő délután hozott csak haza. Volt csavargás, boltba járás, mindenféle cukorka, rágó, egyéb nélkülözhetetlen dolog vásárlása, meg azt hiszem 3x voltatok strandon. Szóval nagyon jól elvoltatok és nekem sem kellett semmi miatt aggódnom :)
Pénteken úgy jöttetek haza a strandról, hogy mintha csipás-váladékos lenne a szemed, ezért elmentünk az ügyeletre. Az út oda-vissza több időbe telt, mint a várakozás meg a vizsgálat. Kaptál szemcseppet, meg kenőcsöt. Szombat reggelre már nem volt váladékos a szemed, de azért tovább csepegtetem, meg krémezem. Ha kötőhártya gyulladás volt, akkor sikerült még a legelején elkapnunk szerencsére.

Szombatra a veszprémi állatkert volt betervezve, mivel nem mondtak kánikulát. El is indultunk, volt vagy 33 fok. Először Ravazdon álltunk meg pisilni (kb. 30 km után), aztán Zircen, mert fogott a fék és nyikorgott egész úton. A Tescó parkolóban Apa leszedte a kereket, és bütykölt valamit a féktárcsán, hogy ne visítson vezetés közben. Legközelebb Cseszneken volt pihenő. Ezután hamar elaludtál. Végül elértünk Veszprémbe!
Amikor felébresztettünk, már láttam, hogy nem lesz egyszerű menet a mai, mert elég hisztis voltál (bár én is az lettem volna, ha fél óra szundi után felráztak volna...).
Kezdődött azzal, hogy elkérted a Mamától az esernyőjét, amit meg is kaptál. Csakhogy elkezdtél vele kardozni, meg verekedni. A többiek testi épségét meg a parkoló autók értékét figyelembe véve, azt találtam a legjobb megoldásnak, ha elveszem tőled az esernyőt. Csakhogy ezt nem tűrted szó (hang) nélkül! Földhöz vágós, hangosan üvöltős, arc pirulós visítás vette kezdetét. Mindenki minket nézett. A Mama vissza akarta adni az esernyőt, én nem, Apa meg egyszerűen csendet akart. Naná, hogy egyikünknek sem fogadtál szót. Én felvettelek, a Mama elrakta az esernyőt és próbáltunk kulturált család benyomását kelteni. Szerintem nem sikerült...
Mikor megérkeztünk, már gyülekeztek a sötét felhők, de még mindig nagyon meleg volt. Az állatkert elég keszekuszának tűnt, minden útról 2 elágazás vezetett valahová, így azt se tudtuk, merre induljunk. Közbe néha elkezdett csöpögni az eső, néha meg elállt. Úgy döntöttünk, hogy állandóan jobbra tartunk (mindenféle hátsó szándék nélkül ;) ). Sikerült is eljutnunk a szavannai részbe, azon belül pedig megcéloztuk a majomházat, mert eleredt az eső. Éppen beértünk az épületbe, amikor már szakadt is, dörgött, villámlott. Ennyi ideig majmokat még sose néztünk, fél órát tuti be voltunk oda zárva. Aztán már az épületbe is befolyt az eső, meg a majmokhoz is, néha pedig elment a villany is. Hiába nézegettünk ki, nem hogy csendesedett volna, de még inkább ráeredt.
Aztán Apa megkérdezte, hogy merjünk-e bátrak lenni és elinduljunk-e kifelé? Nehezen, de belegyeztünk. Aztán 5 méter megtétele után vissza is fordultunk, mert megint ömleni kezdett a víz, még jobban mint addig. Nem sokkal ezután mégis elindultunk, velünk együtt még vagy 20 család és sikerült is kimenekülnünk, és megúsznunk szárazon.
Az 1. képen eső előtt egy 30 cm széles patakocska volt. Eső után egy 3,5 méteres folyócska... Tényleg olyan volt, mint a szavannán: egyszer esik egy évben, de akkor minden víz alá kerül.

Még sok helyet nem láttunk, úgyhogy gyorsított üzemmódban néztük végig a hátralévő fél állatkertet. Már csak pár méter volt hátra a kapuig, mikor mindenféle előjel nélkül megint elkezdett szakadni az eső. Apa azt mondta, hogy mi maradjunk ott, ő meg elmegy az autóért. Hiába ajánlgattam neki az esernyőt, nem fogadta el, így kb. 400 métert sétált függőlegesen folyó esőzés közepette. Mi meg a Mamával azt sem tudtuk, hogy az út végén jobbról vagy balról várjuk-e Apát, mert arra sem emlékeztünk, hogy honnan jöttünk... Végül csak feltűnt az autó a távolból és megnyugodtunk végre. Egy kicsit még tanakodtunk, hogy merre is jöjjünk haza, látva az úton lévő hatalmas fadarabokat, de inkább nem jöttünk kerülővel. Szerencsére nem is kellett. Az út elején elaludtál, és ez amíg haza nem értünk, addig tartott.
5-6 óra felé értünk haza, de itt Győrben fele akkora vihar nem volt, mint Veszprémben. Itt alig volt tócsa az úton, ott meg hömpölygött az utcákon. Fél 8-kor már alig vártam, hogy elálmosodj, de még bírtad egy jó darabig, úgyhogy én előbb kidőltem.

Megmondom őszintén, hogy nem vágtam hanyatt magam a veszprémi állatkert miatt. Szerintem semmivel sem nagyobb szám, mint a győri, állat sincs sokkal több, vagy másfélébb benne. Méretre tuti, hogy nagyobb, mert az itteniben nem fáradtam el ennyire. Egyedül az orrszarvúra emlékszem úgy, hogy itt a helyi állatkertben nincs, helyette viszont van sok más (pl. zsiráf, hüllők, meg halak). Még annyiban másabb, hogy ott volt játszótér, ami nagyon érdekelt (volna) téged, de nem azért mentünk. A Mamával már megbeszéltük, hogy még ezen a héten elmegyünk a győribe is, mert van 3 zacskó eleségünk is, amit nem jó szagolgatni, meg összehasonlításképp is jó lesz elmenni.