2009. november 7., szombat

339.

Még múlt hét szombaton rám tört az alkothatnék, és készítettünk egy őszi tálat. Én csak pakoltam tálba a terméseket, aztán végül az asztalra is szórtam néhány gesztenyét. Ezt megláttad és azonnal kattogott az agyacskád, hogy te mivel járulhatnál hozzá a kompozícióhoz. Hoztad a zöldség-gyümölcs kosaradat, meg gyurmapénzt, kinder figurákat, szóval minden fellelhető apróságot és te is díszítettél. Ez lett az eredmény:


A Nikinél láttam egy nagyon aranyos pillangós díszt a Dorci szobájában, amit nekem is feltétlenül meg kellett csinálnom (azóta sincs kész). A pillangók 2 nap alatt lettek kivágva, és gondoltam, hogy 3. nap majd felakasztom. De közben lecsaptál rá, és közölted, hogy én ezt most kidíszítem. Találtam (húsvéti tojás!) matricákat, és neki is estél:


Már elindultam fürdeni egyik este, amikor Apa mondta neked, hogy hívd be Anyát, hogy nézze meg mit csinálsz. Behívtál és le kellett fényképeznem, mert ilyet még soha nem csináltál: megvendégelted a Pannit:


Újabban a kedvenc elfoglaltságod egyike a papírvágás. Csakhogy utána úgy néz ki a szoba, hogy sírhatnékom van. Tegnap este előhagytam a lyukasztót, te pedig elkezdtél dolgozni vele. Nagyon élvezted és lényegesen kevesebb szeméttel jár:


Köszönöm a névnapi köszöntést! Tegnapig nem is tudtam, hogy novemberben is van. Pont megláttam a naptárban és mondtam is Apának, hogy mit fogok kapni a névnapomra, ő meg visszakérdezett, hogy hol van az még? Mutattam neki, hogy most van! Azt mondta, hogy ezen túl meg fogjuk tartani :) (mert eddig nem szoktuk...)



Nincsenek megjegyzések: