2009. december 23., szerda

358.

Próbálunk hagyományt teremteni karácsonyi történések táján. Mióta hárman örülünk a karácsonynak (ez már a 3!!!), szeretnénk ha valami jól bevált forgatókönyv szerint zajlanának az események.
Eddig nagyon tetszik az, hogy 23-án éjjel, miután sikeresen elaltattunk téged, Apával nekiállunk gőzerővel a fa feldíszítésének, hogy reggel már a villogó izzók látványa fogadja csodálkozó szemeidet. Ezért nálunk minden egy nappal korábban történik, mint máshol.
Ma reggel nekiálltam a holnapi ebédnek: 10 óra óta már fő a húsleves, fél 1 óta 2-féle töltött káposzta (egyik hagyományosan a gázon, a másik római edényben a sütőben), és kuktában rotyog a marha pörkölt is. Holnapra marad a nokli szaggatás, a konyha rendbetétele, a szoba összepakolása, asztal megterítése.
Közben megkértem Apát, hogy foglaljon le téged ma egész délelőttre, mert különben semmit nem tudok elvégezni. Ez részben sikerült is: 9-fél 11-ig úgy-ahogy elvoltatok kettesben a szobában, de így is 10 percenként elhangzott a megnézem Anyát, mit csinál ott kint...
Amikor sikerült meglépned Apától, kijöttél és ott őriztél a konyhában. A húst is úgy sikerült felkockáznom, hogy álltam a konyhapultnál, te pedig a hátaddal hozzásimultál a combomhoz. Ha rád szóltam, hogy szakadj le rólam egy kicsit, akkor is maximum egy fél méterrel álltál arrébb, amivel egyáltalán nem lettem kisegítve. Végül Apa dél körül elment céges buliba, úgyhogy maradtunk kettesben. Innentől a minimax lett a bébiszitter, mert nem tudtam más megoldást kitalálni. Nagyon ügyes voltam, mert fél 1-kor feltettem az összes főznivalót, utána még mosogattam egy adagot, és 1 órára én is melléd telepedtem. Amúgy azóta próbállak elaltatni...
Apa ma jelentette be, hogy holnap délelőtt meg megy az egyesülethez segíteni pakolni, úgyhogy valahogy azt a pár órát is meg oldanom egyedül. Megfogadtam ugyanis, hogy semmi nem fog tudni ebben a 3 napban felbosszantani, és mindent nagyon ügyesen fogok elvégezni.
Holnap délután jön hozzánk a Mama, meg ApaMama is, és addigra minden tökéletesen fog klappolni :)

1 megjegyzés:

M írta...

úgy legyen! :-) Boldog karácsonyt!