A kórházban

Borzasztóan féltem a műtéttől, vagyis inkább csak az altatástól. Robin Cookon nevelkedtem... Szerencsém volt abból a szempontból, hogy miután ismét megvizsgált a szájsebész, felvettek az osztályra, beszéltem az aneszteziológussal, majd megint a szájsebésszel, hazajöhettem, így ezt az estét itthon tölthettem. Volt nagy öröm, mikor délben megjelentem az oviban, mindenki körülugrált, hogy már haza is engedtek-e, túl vagyok-e a műtéten? De el kellett keserítenem őket, hogy csak költséghatékony kórházi ápolásban részesülök (vagyis csak papíron voltam ott). Délután még egy kicsit együtt voltunk, és mentél a Mamához aludni. Itthon nagy magányomban jól kibőgtem magamat (először). Éjjel alig bírtam elaludni, reggel meg felkelni. Fürdés közben bőgtem (másodszor). Fél 7kor bementem a kórházba. Egyszer csak megjött az Anyu, aki velem volt, míg betoltak a műtőbe. Előtte 4x megszúrtak, hogy kaphassak infúziót. Azóta a kezemen 2 tenyérnyi sárgás-lilás véraláfutás van... Miközben toltak be, Anyu kijött a folyosóra integetni, megint bőgtem (harmadszor). A műtőben megint megkérdeztek mindent, amit előtte nap az altatóorvos, meggyőződtek, hogy én vagyok én, és szép álmokat kívántak. Én meg azt kértem, hogy annyi altatót adjanak csak be, amitől fel is fogok ébredni. A műtét ébresztéssel együtt 1 órás volt. Anyu feljegyezte pontosan, onnan tudom. Mikor kinyitottam a szemem, és nagy fuldoklások közepette kivették a tubust a torkomból, az első kérdésem az volt, hogy "felébredtem???" Azt mondták, hogy "úgy néz ki, igen". Kiderült, hogy minden rendben volt, visszatoltak a szobába, ahol Anyu még mindig ott volt. Megláttam, bőgtem (negyedszer). Innentől nagyon unalmas volt a kórházi tartózkodásom, Anyu mindig hozott egy rajzot, ami mindig megríkatott. Szerdán egyáltalán nem ehettem, csak ihattam. Csütörtökön már kaptam 3x enni, de csak kímélőt, pénteken jöhettem haza reggel, akkor megint semmit. Míg bent voltam szinte semmit nem aludtam, hála egy öreg néninek, aki egész éjjel járkált, és az ápolók kísérték vissza, úgy 20 percenként. Volt egy "vőlegénye" a másik szobából, ő is járkált, mindig a mi szobánkba. Őt is kísérgették az ápolók :) Csütörtökön délután kellett menni vizitre, ahol azt mondta az orvos, hogy semmi sem indokolja, hogy reggelnél tovább bent tartsuk. Nem mintha addig indokolta volna valami is... Alig vártam, hogy reggel legyen! Fél egykor kísérték vissza a nénit utoljára az ápolók, akkor aludtunk el, és fél 5kor már vártam, hogy jöjjenek a hőméréssel. Végül 10 körül hagytam el a kórházat.

Itt is szeretném megköszönni az Anyunak, hogy mindennap többször mellettem volt, biztatott, és mesélt arról, amiről lemaradtam :)