Mivel csütörtökön úgy búcsúzott el tőled Zsuzsa néni, hogy "meg se foglak ismerni szeptemberben, olyan nagyot fogsz addig nőni!", ezért meg is mértelek, hogy ősszel legyen viszonyítási alapom :)
Súly: 23 kg
Magasság: 116,5 cm
Láb: 18 cm
Magasság: 116,5 cm
Láb: 18 cm
Július 2. (szombat): én még mentem dolgozni, így megint Apával voltatok ketten itthon. Délután viszont megint mentünk a Győrkőcre, csak most Zsanettékkal. Neked a mutatványosok (zsonglőrök és a gólyalábas ember), nekem meg a mesevilági forgatag tetszett legjobban. El tudnám képzelni az életem állandóan ilyen körülmények között...
Július 4. (hétfő): nekem is elkezdődött a szabadság :)))
Egész nap esett, vagy hideg volt, így nem mentünk sehová, kivétel a bolt.
Július 5. (kedd): délelőtt a Gyermekek Házában tartott kézműves foglalkozáson voltunk, ahol dekupázs kavicsot, és ajtódíszt készítettünk, görög népmesét hallgattunk, népdalt tanultunk. Megint nagyon tetszett minden :)
Délután játsziztunk Anitával és Csengével. Kicsit döcögősre sikerült, mert te állandóan undok meg irigy voltál Csengével, ő meg sértődős volt. Sírós búcsút vettünk :(
Július 6. (szerda): délelőtt a könyvtárban voltunk játékos foglalkozáson. Rajtunk kívül még 3-an voltak jelen :) ettől függetlenül nagyon tetszett neked a játék.
Délután játszin voltunk megint Csengével, meg Anitával, meg Istivel. Sajnos a Dzseni megint jelen volt, bele is kavart a játékba, viselkedésével kiverte nálam, és Anitánál is a biztosítékot... Sajnos ez a nap sem végződött valami fényesen...
Július 7. és 8. (csütörtök, péntek): a nagy hőségre tekintettel nem nagyon mozdultunk ki a lakásból, csak ahová fontos volt. Véget is ért a mi édes kettesünk első része, folytatás e hónap végén.
Július 10. (vasárnap): délelőtt főztünk és egyéb nyalánkságokat csináltunk, délután pedig elszállásoltalak a Mamához, ahol az azt követő 2 hetet töltöd. 6-kor jöttem haza, fél 10kor csörgött a telefon itthon :) Olyan fontos dolgok hangzottak el, mint pl: "félek, hogy hiányozni fogsz..."
És hogy én mit csináltam az első szabad estémen? Beültem egy kád vízbe egy könyv társaságában, feltettem egy arcpakolást (amit már 3 hónapja vettem, hogy egyszer majd biztos lesz rá időm...) és lazultam. Kényelmesen hajat mostam és meg is szárítottam, és mindezt 1,5 órán keresztül...
Július 11-23.: a Mama vendégszeretetét élvezted. Néha napján átmentem, de abból rendszerint vitatkozás lett, így hanyagoltam a láthatást, amennyire csak tudtam. Minden nap beszéltünk telefonon.
Július 21. (csütörtök): sajnos sorsfordító nap volt... :(
Július 24. (vasárnap): Bábolnán voltunk az Arborétumban, állatokat etettünk, de nem sokáig maradtunk, mert esni kezdett az eső.
Július 25-31. : ezen héten voltam szabadságon. Az idő... hát hogy is mondjam... nem volt túl kegyes hozzánk...

NYÁR NEVű ALKALMAZÁS TELEPÍTÉSE.....
██████████░░░░░░░░░░░░░░░░░░░
33% KÉSZ.
A telepítés nem sikerült. 404-es HIBA: Az évszak nem található.
Az évszak amit keresel vagy el lett távolítva vagy megváltozott a neve, esetleg épp nem elérhető.
Kérlek próbáld újból később.
██████████░░░░░░░░░░░░░░░░░░░
33% KÉSZ.
A telepítés nem sikerült. 404-es HIBA: Az évszak nem található.
Az évszak amit keresel vagy el lett távolítva vagy megváltozott a neve, esetleg épp nem elérhető.
Kérlek próbáld újból később.
Fáztunk, vastagon öltöztünk, de szerintem azért nem unatkoztunk :)
3 megjegyzés:
hozzá akarok szólni!!!!!
Mi történt 21-én? Szabad róla beszélni?
És nagyon irigyellek az arcpakolásért és a lazulásért. :-))
engem is megijesztett az a félmondat
Megjegyzés küldése