2007. december 12., szerda

46.

Pénteken Anyu munkahelye is rendezett Mikulás ünnepséget egy művelődési központban. Volt kb. 50 gyerek, a pár hónapostól a tizenévesig. A Mikulás megérkezése előtt egy bizonyos Jégkirálynő tartott nagyon helyes műsort a Mikulás elveszett csizmájának megkereséséről, a kisgyerekek bevonásával. Mondtam Anyunak, hogy nem hiszem,hogy végig fogod ülni egy félórás műsort és még utána az ünnepséget is. Azt mondta, azért rendezték ilyen helyen, hogy a gyerekek tudjanak tekeregni.
A legnagyobb meglepetésemre nem volt szükség a nagy térre, mert annyira lekötött a csillogó ruhájú és hajú Jégkirálynő és műsora, hogy végig az ölemben ültél. Vigyorogtál, meg sikongattál. Én meg a fa hangommal énekeltem Neked az elhangzott dalocskákat. Tetszett,mert többségét már ismerted valamennyire.

Mikor meglett a Mikulás csizmájának párja, előmerészkedett az Öreg :). Minden lurkót név szerint szólított. Voltak nagyobbak, akik felkészültek az eseményre és verseltek. Annyira aranyosak voltak! Azt mondta Rólad a Mikulás, hogy tudja, hogy már tudsz járni és hogy szeretsz ajándékot kapni. Ekkor eléggé féltem, hogy ne kezdjed rázni a fejed (mert újabban mindenre rázod a fejed...), mert az elég vicces lett volna :) Kaptál egy elég nagy csomagot és hazajöttünk.

oOo

Szombaton délután hőemelkedésed lett :( Semmi más bajod nem volt, ezért nem is aggódtam miattad. Estére 38 fokos lettél, ezért adtam neked nurofent. Hajnalban mikor megébredtél, már nem volt meleg a homlokod.
Délelőtt újra hőemelkedésed lett, de nagyon virgonc voltál. Elmentünk bevásárolni, de Apával kint maradtatok, nehogy bemelegedjél. Kb.10 percet voltam bent, amikor Apa hívott, hogy hol vagyok már ennyi ideig, mert már üvöltesz. Mondtam neki, hogy menjetek haza, majd megyek utánatok. Már csak 50m-re lehettem otthontól, mikor megint hívott, hogy hol vagyok. Mondtam, hogy az iskola sarkán (az van a házunk mellett). Mire Ő: nem tudja melyik iskolánál, mert itt nincs iskola. (Mert még el se indultatok a bolttól haza...:S) Mire egymásra találtunk végre, persze megkaptam, hogy miért kell nekem lázas gyerekkel sétálni... Mihelyt megláttál, az ordítás mintha nem is lett volna. Hazaérésünk után első volt, hogy megmérjem a lázad. Popsiban 36,3...! Egyszerűen csak anyás voltál :D Azóta szerencsére semmi.

oOo

A hétfői nap nagy szenzációja, hogy megittál 100ml vaniliás tejet, és most árgus szemekkel figyelem, hogy nincs-e valami elváltozás? Ezidáig nincs.

oOo

Ma reggel az keltett riadalmat, hogy eltűnt Apa lakáskulcsa. Kerestük mindenhol, ami csak számításba jöhet (meg ami nem), de sehol nem volt. A slusszkulcs a járókában volt, gondoltam a másiknak is ott kell lennie valahol. 3x is megnéztem a konyhában, de semmi. Már épp arra gondoltam, hogy nem kerülhetett-e a szemétbe, amit a bátyám reggel éppen kivitt, amikor a fagyasztó alatt megpillantottam... Persze most is megkaptam a magamét :(, de az a lényeg, hogy megvan.

oOo

Nagyon örülök neki, hogy megtanultad kikapcsolni a számítógépet, így egy gombnyomásra tűnik el 2 nap szorgalmas írogatása :)

Nincsenek megjegyzések: