2008. április 4., péntek

92.

Már régen meg akartam írni ezt a bejegyzést. A tartalma az lesz, hogy mi mindent értesz meg abból, amit gagyogok neked egész nap.
Ezt sajnos nem jegyeztem meg, hogy mikor volt pontosan, de úgy 1 hónapja lehetett.


-Apa a szobában volt Veled, én a konyhában mandarint pucoltam. Apa a kezedbe nyomott egy tányért és azt mondta, hogy „vidd ki Anyának”, és Te kihoztad :) mikor végeztem a gyümölccsel, ráraktam a tányérra, és beirányítottalak Apához. Anélkül, hogy egy darab is leesett volna a tányérról, bevitted hozzá.

-tegnap előtt, mikor hazajöttünk a boltból, a cipőtartó mellé letettem a szatyrom és indultunk befelé, hogy levetkőzzünk. Még nem végeztünk, de már mondogattad, hogy „inni, inni”. Én a szobában voltam és kiirányítottalak az előszobába. A szatyorban ugyanis benne volt a cumisüveged. Megtaláltad :)

-mosogattam ma a konyhában, kijöttél és megint inni kértél. Én nem akartam félbehagyni a dolgom, így azt mondtam, hogy ha kihozod az üveged, akkor öntök bele teát. Bevallom, nem emlékeztem rá, hogy hol volt utoljára az üveg, de az a lényeg, hogy Te emlékeztél rá :) sőt, nem csak a teásat hoztad ki, hanem a bent felejtett tejeset is. Ha már egyszer úgyis mosogatok… :)
miután összepakoltam utánad a fiókok tartalmát, és nem akartam, hogy folytasd a rámolást, mondtam, hogy „hozd be a cipődet!” Behoztad, de csak fél párat. Mondtam, hogy „hozd be a párját is!” A 3 pár cipő közül behoztad az előbbinek a párját :)

-a mi számítógépünk a billentyűzet bármelyik gombjával bekapcsolható. Ezt eddig nem tudtad, de véletlenül bekapcsoltad. Mérgesen rád néztem (persze nem voltam mérges!!!), és azt mondtam, hogy ”azonnal kapcsold ki!”, mire lehajoltál és a rendes kikapcs gombot nyomtad. Már gyakoroltad ezt a mozdulatot párszor. Főleg, mikor írok egy jó hosszú bejegyzést…

-kérés nélkül kinyitod a hűtőajtót (és úgy is hagyod!), kiveszed a joghurtot, odaadod, közben pedig mondogatod, hogy „nínnya, nínnya” (danonino).

-megmutatod hol az okos fejed, hogy mossuk meg a pocakod, és arra a kérdésre, hogy „mi van a szádban?”, szádat kitátod, nyelvedet kiöltöd :)

-tudod mit mond a halacska, a kutya, a cica.

-felavattuk az új motort. Az első nap még csetebotán közlekedtél vele. Meg is voltam ijedve, hogy sose fogsz vele gurulni. Másnap már az utcánkban mentél vele. A Mama eljött velünk játszóterezni és elég sokáig ültél rajta. Mindennek nekimentél, mert tudtad a kormányt használni. Sajnos, aznap el is borultál vele (ráadásul egyből fejre) és féltem, hogy nem fogsz újra ráülni. Másnap reggel mentél az előszobába és már hajtottad is. Ma is lent voltunk a játszótéren Dorciékkal együtt, és átpasszoltuk neki a kisebbik motort, hadd gyakoroljon Ő is. Hát nagyon nem érdekelte… Te viszont úgy mentél a tiéddel, hogy alig győztem menni utánad, mert mindig letértél az útról. Mondtam is a Nikinek, hogy véget ért számomra a csevegős sétáltatás. Ezután csak futtában tudunk váltani pár szót :) Épp megjegyeztem neki, hogy kár, hogy kormányozni még nem tudod, mire bebizonyítottad, hogy de tudod. 2 lány jött oda hozzátok, mert milyen aranyosak, helyesek, cuki vagytok (és tényleg!), mire egyből feléjük fordítottad a kormányt és spuri hozzájuk! Szóval tudnál kormányozni, csak nem nagyon akarsz. Az új cipőnek is kopik az orra…

Biztos lenne még néhány tudományod, amit szeretnék lejegyezni, de sajnos, a szita agyam csak ennyit bírt raktározni :( de mihelyt eszembe jut, közzé teszem.És ma az első "nem rokon pasi" is megkapta tőled életed első pusziját: ő Norbi, Dorci apukája :) Sajnos már foglalt, de úgyis öreg lenne hozzád ;)

Szavak:
-Aja (néha Anya), Apa (általában Ő is Aja), Mama, Papa, Abinya, Oinya (Dorina- ez ma délutáni szerzemény), baba

-szia, sziamia
-hápi
-tyityi (kutya), és ezt mondja a kutya: hmm-hmm
-nyiha (paci)
-nínnya (Danonino)
-cíta (cipő, cica)
-séta
-inni
-cici
-hami
-Apa hallotta a szádból, hogy „te genya”, és azt, hogy „csíra” (pedig esküszöm, nem mondunk ilyeneket :( ). Én pedig azt, hogy „Robika” (Ő a bátyám, de soha nem becéztük ennyire) és azt, hogy „csipsz”.

Nincsenek megjegyzések: