122.

2008. június 22.-25.

Ezt a hetet a múlt vasárnappal kezdeném. Rettenetes meleg volt. Persze lesz még ennél is melegebb, de ha belegondolok, hogy 2 hete még a vastag kabátot adtam Rád a séta alkalmával…szóval nem vagyunk hozzászokva a hirtelen jött hőséghez. Este, fürdés után már nagyon nyűgös voltál. A kánikulára tekintettel azt sem tudtam, mit adjak Rád éjjelre. Nem szeretem, ha a derekad és a pocakod szabadon van, de azt sem akartam, hogy szenvedj a hőségtől. Kaptál egy kezeslábast, aminek nem volt lábfeje és végig gombos. Felhúztam a szárait a kezeden-lábadon, meg kigomboltam végig. Természetesen nem bírtad, de mit is várhattam volna, mert mi is egy szál semmiben feküdtünk és így is ömlött rólunk a víz. Nagyon álmos voltál már és nagyon nyűgös is, de a melegtől nem tudtál elaludni. Levettem Rólad a ruhát és kaptál egy atlétát. Igen ám, de a pelus szabadon volt így 2 másodperc alatt levarázsoltad magadról. Adtam Rád egy bugyit és megpróbáltalak álomba simogatni. Ez fél 12-kor következett be :(

Hétfőn azt hittem az egész napra rányomja a bélyegét ez a késői elalvás. Ehelyett reggel fél 6-kor megébredtél, utána 20 percenként, végül fél 7-kor fel is keltél. Be volt tervezve a város másik felén lévő bolt meglátogatása, mikor hívott a Rita, hogy nem mennénk-e le, sétálni velük. A kettőt összekötöttük és elsétáltunk a „világvégére” meg vissza. Sejtettem, hogy a hosszú séta a forróságban megteszi a hatását: 11 órakor elaludtál. Nem voltunk már nagyon messze itthontól, ezért úgy döntöttem, hogy addig lent maradunk, míg fel nem ébredsz. Összeszedtük a Nikiéket és kiültünk a padra beszélgetni. Még 10 perc se telt, máris fent voltál.

Szerencsére nem hagytad ki a délutáni alvásodat, sőt, 5-kor úgy kellett ébresztenem Téged. Miután ebédeltél, lementünk homokozni. Már volt ott egy anyuka 2 fiával, akik nagyobbak voltak nálatok. Ti persze egyből megrohamoztátok őket. Te pl. az egyik fiúnak a homok süti várát ledöntötted. A fiú olyan hisztit levágott, anyukája meg ahelyett, hogy épített volna vele újat, épp csak ki nem oktatott engem. Én tuti azt mondtam volna a sajátomnak, hogy építünk újat, nem baj, ha ledöntötte, te is ezt csináltad, mikor kicsi voltál stb. Mivel anyuka is épp olyan volt, mint a fia, ezért leléptünk onnan. Tomi és a Dorci még csak ezután ment oda a gyerekekhez. Anyuka megunta és hazament a fiukkal. Nem sokáig tartott a érdeklődésed a homok iránt, mindig azt kerested a fa kerítésen, hogy hol lehet megszökni. Párszor sikerült is, mert nem voltam elég gyors (és vékony) és 1 hiányzó léc mellett megléptél. Ilyenkor persze hatalmasat kacagtál, hogy megint sikerült :) imádom, mikor sikongatva kacagsz úgy, hogy szinte visszhangzik a játszótér :)

Kedden ismét úton voltunk. Elkísértük Ritát ruhavásárlásra, szintén a „világvégére”. Ez most a másik vége volt :) Eleinte lelkes voltam, hogy majd veszek én is valami jó kis cuccot, aztán a nagy melegben semmihez sem volt kedvem. Sajnos, Neked sem találtam semmi jót, így már csak a hazaúton járt az eszem. Viszonylag hamar hazaértünk, pedig még boltban is voltunk. Szerencsére nem aludtál el az úton, így ez még előtted állt. Fél 2-kor be is következett én pedig leültem egy kicsit sziesztázni. Apa hamarosan megérkezett, Te pedig megébredtél. Apa odaköszönt-vigyorgott Neked, Te pedig nem voltál hajlandó visszaaludni :( Én általában ilyenkor odaadom a teádat meg a párnádat és pár perc múlva újra alszol, de most ez sem segített. Mondtam Apának, hogy ha felkeltett, altasson is vissza, addig kimentem a szobából. Pár perc múlva hatalmas, gurgulázó kacaj hallatszott ki. Mondtam Apának, hogy úgy hallom, nem alszol vissza. Azt mondta, hogy ”Deeeee”, közben meg hallottam, ahogy odasúgja Neked, hogy „miért kellett elárulnod???” :)

Mivel a panellakás „jó” tulajdonsága, hogy nyáron fűt, télen hűt, majd megőrültem délután a melegtől. Pedig kint már nem is volt olyan forróság. Nagyon nem akarództam menni sehová, és Te is nagyon jól elvoltál itthon. Hívott telefonon a Niki, hogy menjünk le sétálni, mert nagyon jó az idő ott lent, nincs meleg és a szél is fúj. Semmi kedvem nem volt kimozdulni, ezért húztam az időt rendesen. Még megetettelek, felöltöztettelek, én is felöltöztem, elkészültünk, hívom a Nikit, hogy készen vagyunk, erre elkezdett esni az eső. Már dörgött az ég előtte is, de nem mertem hinni az enyhülésben. Mondta a Niki, hogy ők már hazafelé kapkodják a lábukat, és biztos én rendeltem meg az eső. Pedig nem is…

A nap hátralévő részében azzal voltál elfoglalva, hogy -kinyitottuk a két szoba közti ajtót, hátha megmozdul a levegő végre- a kiskocsidat körbe-körbe toltad az ajtókon át. Annyira élvezted, hogy el sem mertem hinni. Még 7 óra sem volt és már felkéredzkedtél az ölembe ringatásért. Én ringattalak is, míg azt nem láttam, hogy csukódnak le a szemeid. Kérdeztem Tőled, hogy álmos vagy-e, de csak megráztad a fejed. Inkább kerestem játékot és azzal foglaltalak el. Egyszer csak Apa kiment a konyhába kakaót melegíteni. Nem néztem az órát és kérdeztem tőle, hogy adjuk oda a kakaódat? Ő meg mondta, hogy „de hát 9 óra van…” Elég jól sikerült elhúznunk a lefekvést. Az elalvás megint nehezen sikerült és éjjel sokszor ébredtél inni. Vagy azért, mert melletted fekszem, vagy mert meleged van. Hamarosan kiderül, mert ma nem fogok melléd bújni…