2009. január 15., csütörtök

217.

Ma délelőtt, a Niki közreműködésével (ő vigyázott Rád) sikerült eljutnom a bölcsibe. Már majdnem úgy nézett ki, hogy most se jutok sorra, de azért mégis fogadott az igazgatónő.
Úgy emlékezett, hogy januártól kértem az elhelyezésedet(pedig nem, mert még ők mondták, hogy mivel 19.-én töltöd be a 2.-t, előbb nem tudnak felvenni, csak abban az esetben, ha lemondok a gyedről...), és úgy döntöttek, hogy ők nem fognak nálam jelentkezni, hanem megvárják, hogy én mikor megyek.
Miután letudtuk a nézeteltérést, elmondta, hogy milyen papírokat kell bevinnem hozzá: születési anyakönyvi kivonat, TAJ kártya, lakcímkártya, kiskönyv, orvosi igazolás. Ezen kívül kell vinnem a munkahelyemről egy igazolást, hogy van munkahelyem és ott 8 órában foglalkoztatnak . Ez volt a legneccesebb, mert nem voltam biztos abban, hogy ad ilyet a cég akkor is, ha még nem dolgozok, hanem a szabadságomat töltöm. Később felhívtam és azt mondták, hogy adnak :)
Ezután megkerestük a gondozónőt, Szilvi nénit, aki sokkal szimpatikusabb volt, mint a szülőin. Elmondta, hogy miket kell majd rendszeresen vinni: szalvétát, wc papírt, szappant, zsebkendőt.
Mikor megtudta, hogy nincs pelenkád, felragyogott a tekintete és fiatalodott vagy 5 évet :D
Megkérdezte, hogy szólsz-e ha pisi lesz? és mikor mondtam, hogy igen, szerintem ilyet mondhatott magában: Yesss! :DD
Mondta, hogy mikor már "élesben" jövünk, akkor 8-ra ott kell lenni, mert akkor van reggeli. Mondtam, hogy azzal nem is lesz gond (azt nem említettem, hogy 6-ra fogok járni dolgozni...), mert mindig korán kelő voltál, sokkal inkább a délutáni "maratoni" alvással lesz a gond, mert az eltart 2-3 (de van, hogy 4) órát is. Gondoltam arra, hogy felébresztelek, de szerintem azért alszol ennyit, mert ennyit kíván a szervezeted. Ha meg felkeltelek csak nekem fogsz nyűglődni... Azt mondta erre, hogy most már inkább ne vezessek be semmi újat és arra kér inkább, hogy 7végén is próbáljunk aszerint élni, mint a hét 5 napján ott a bölcsiben. Evidens.
Aztán kért 2 füzetet, az egyik üzenő, amibe a bölcsi irkál, a másikba meg írjak pár oldalt Rólad, a szokásaidról. Először arra gondoltam, hogy mit írjak 2 oldalon keresztül, aztán mikor itthon jobban belegondoltam, lehet az egész füzet betelik majd :D
Aztán megmutatta, hogy kell bemenni, hol vannak a babakocsik, a szekrények.
Majd elővette a naptárat és megkérdezte, hogy mikor is szeretnénk jönni? Mondtam neki, hogy úgy 2-3 héten belül. Nézegette, és azt mondta, hogy az sehogy se lesz jó, mert 2 hetenként csak 1 kisgyereket tudnak beszoktatni (hogy a többieket ne zavarja meg több szülő jelenléte), és márciusig be vannak táblázva... Mit szólnék a jövőhét hétfőhöz?!? Hát, először is a szívem majd kiugrott belőlem, aztán azt mondtam, hogy nekünk az nagyon jó lesz.
Még vissza kellett mennem az igazgatónőhöz, aki azt mondta, hogy adategyeztetésre akkor holnap menjek vissza, mert mire első nap megyünk, neki kellenek a papírok. Így holnap reggel fél 9-re megyek oda, ott megkapom a dokihoz szükséges papírokat, amit a délutáni rendelésre el is viszek kitölteni. Aztán felhívtam a melóhelyet, hogy hétfőre írják meg az igazolást is, hogy az is meglegyen :)
Annyira izgatott vagyok!!! Bölcsis lesz a a kislányom :)
Emiatt nem hétfőn, hanem már vasárnap megtartjuk itthon a szülinapodat, mert olyan dolgot fogsz kapni, ami a bölcsibe kell :)

Más: pár napja (talán 2-3) beléd bújt a kisördög! Nagyon TűzkőPanna lettél (ahogy a Mama mondta, mert Ő nem mondja azt, hogy rossz vagy...). Rosszalkodsz egész nap, mindig azt lesed, mivel tudsz egy kis galibát okozni:
  • első nap eltörtél 2 kést a babakonyhából,
  • direkt előszedted az összes játékot egyszerre, pedig tudod, hogy egy-kettő lehet csak elő
  • aztán lenyalogattad a temperát a só-liszt gyurmáról,
  • a kezeddel összetapicskáltad a falat,
  • míg én főztem, ráborítottál egy fél üveg cukrot a készülő rakott krumplira
  • míg kiszanáltam egy csomó felesleges iratot egy nagy szemeteszsákba, Te kiborítottad azt a szoba közepére
  • a levesbe való kagylótészta zacskóját kiszakítottad és a tartalmát a szőnyegre ürítetted...
Tuti volt még, de hirtelen ennyi jutott eszembe. Mikor megszidlak,vagy esetleg kapsz a popsidra, akkor meg olyan ártatlan szemekkel tudsz nézni, meg közbe mondani, hogy "bepejeztem"... Tegnap óta viszont, ha rossz vagy, büntiből a sarokba kell állnod...

4 megjegyzés:

csai írta...

Úúúúú... Nagyon gyorsan elrohan az a pár nap...
Melyik bölcsi lesz? Kassák?
Látom senki nem ússza meg ezeket a "csínytevéseket" :P
:)

Kata írta...

Húúú, ez "gyorsan" ment. Már hétfőtől bölcsis lesz a nagylányod?:) Remélem nem lesz gond a beszoktatásnál, bár amilyen kis talpraesett, életrevaló a lánykád, biztos fog Neki tetszeni!:)
Sok puszi Nektek!:)

Bianka és Karina írta...

Hűűűűűűűha.Nagyon hamar eljön az a hétfő(sajna nekünk is:((),de legalább nem kell annyit ezen gondolkodni,hogy mi lesz.:)))
És amúgy is,nagyon klassz lesz neked!:)))
Azok a rosszaságok....:))))
Igaza van a Maminak!Rossz gyerek NINCS!!
Pusza!

-krisztina- írta...

Köszi Csajok!
Na nem mintha bármit is számítana, de örülök, hogy más is tudja, milyen rosszaságokról beszélek :)))