A munkahelyen sokat sz@rakodtam a géppel, nagyon nem akart jó lenni a nyomat. Sokat idegeskedtem miatta, ezért nagyon nehezen telt az idő. Aztán úgy fél 8 fele jött a főnök, hogy tudtam-e, hogy a tegnapi munkám nem lett jó? Hát nem tudtam, de mint később kiderült, nem én voltam a hibás, hanem az előttünk lévő műszak rosszul állította be a gépet, így nem azt nyomtuk 2 műszakon keresztül, amit kellett volna... És el is felejtették ezt közölni velünk, úgyhogy én abban a hitben pakoltam az anyagot, hogy minden a legnagyobb rendben. Még mondtam is a főnöknek, hogy jó, hogy nem 2-kor jön oda szólni, hogy válogassam szét a mai munkámat a tegnapitól... Ezzel is elment jól az idő, úgyhogy eleve hátrányból indultam. Aztán hiába hívtam akárkit a géphez állítani, senki nem tudott számomra elfogadhatót alkotni. Végül jött egy MEO-s, aki némileg megnyugtatott, hogy jó amit csinálok, ne foglalkozzak a saját véleményemmel. Aztán jól belehúztam a nap végére, és sikerült a normát is teljesítenem :)
Amúgy a héten minden nap volt kirúgás a műszakváltáskor... elég szemét dolog így közölni az emberrel, hogy délután már ne is állj neki a munkának...
Délután hazajöttem, felszedtem a biciklidet és mentem érted a bölcsibe, de a Mama megelőzött. Szerintem azt hitte, hogy meg fogok lepődni, mikor bemegyek, de a bölcsi előtt álló bicaja elárulta a jelenlétét :) Együtt jöttünk haza.
Ebéd után Apával hármasban elmentünk sétálni a ragyogóan szép időben. Te bicajjal, mi gyalog. Apával szépen elmentetek egy játszira, míg én bementem a könyvtárba. Nem voltam sokáig, de jól esett, hogy nem kellett a sikongatásoddal foglalkoznom... Nagy nehezen sikerült csak hazacsalnunk a játsziról. Itthon még úgy másfél órát homokoztunk az erkélyen. Amikor már lapátoltad ki a homokot, meg hordtad be a szobába, úgy döntöttem, hogy elég volt a homokozásból. Itt bent nagyon nem találtad fel magad, ezért elvittelek fürödni. De ott se voltál túl sokáig, úgyhogy kihoztalak, pizsi és alvás 9-kor :) Ja, 7-kor megettél 3 szelet pecsenye zsíros kenyeret!
Apa mesélte, hogy ma is rávetted arra, hogy kocsival vigyen a bölcsibe. Mikor odaértetek, akkor meg arra kérted, hogy gyertek vissza, mert elfelejtettétek a gyümölcsöt. Apa szót fogadott, és jöttetek haza a gyümiért. Aztán eszébe jutott, hogy tegnap már vittetek gyümölcsöt a csütörtöki gyümölcsnapra... :)))
Meg azt is mesélte, hogy öltözés közben azzal próbált hatni a gyorsaságodra, hogy mondta, hogy siess, mert vár téged a bölcsiben a Linduska, akit nagyon szeretsz. Erre belekezdtél a sztoridba, miszerint: nem váj, megüttem a nyatát, fáj a tojta, elment a dottojbácsihosz, nincs a bölcsiben... (nem vár, megütöttem a nyakát, fáj a torka, elment a doktor bácsihoz, nincs a bölcsiben... de szerencsére ez nem igaz!!!)
Újabban ilyen szösszenetekkel szórakoztatsz minket :)

2 megjegyzés:
Bocsi,hogy kihagytunk pár napot.:(((
Anyának utólag is Boldog Szülinapot kívánunk!És Gratula az újra munkába álláshoz!:)))
Apát jól átt verted.:)))Azt hiszem ezután biztosan elfog gondolkodni azon amit mondasz.:))
Pusza!!
jaj de aranyosan szövegel,zabálnivaló csajszika!!!
Mi újság a nyomatokkal?
Megjegyzés küldése