Szóval megérkeztünk a ApaMamához, aki elég kelletlenül nyitotta már az ajtót is ki. A kezedbe nyomtam az anyák napi ajándékot és súgtam, hogy mit kell mondanod (boldog anyák napját), de azt mondtad (volna, ha hagyja), hogy boldog szülinapot! Erre ő beleszólt és azon röhögött, hogy boldog szilvesztert :$ Az ajándékot gyorsan bevitte a szobájába és azt mondta, hogy majd, ha elmegyünk, megnézi mi az.
Megkértem Apát, hogy gyorsan mutassa meg, hogyan kell elindítani a fűnyírót és már ott sem voltam. 2 hete mondtam a mamának, hogy jövünk és lenyírom a füvet, valamint külön megkértem, hogy ha lehet, ne nyírja le előtte 1 héttel, mert meg tudok vele anélkül is birkózni. Akkor úgy tűnt, hogy megértette... Most mégis azzal kezdte, hogy szerdán a fél kertben már lenyírta, mert térdig!!! érő volt a fű. Ahol nem nyírta le, ott is csak 10 cm-es volt, mert megmértem... Jól felpörgette ezzel az agyamat, ugyanis mióta ezzel próbálnék neki segíteni a ház körüli teendőkben, állandóan elmondom, hogy nem kell 2 nappal a hétvége előtt lenyírnia a füvet, hogy hétvégén aztán lenyírhassam a semmit. Mindig megígéri, hogy legközelebb nem így lesz, aztán legközelebb is így lesz.
Azért vagyok ezen annyira kiakadva, mert ezzel adja a tudtomra, hogy annyit nem néz ki belőlem, hogy le tudom nyírni a rohadt kertjében a füvet. Ezt megerősítette Apa is, aki a hazaúton mesélte, hogy 2 percenként ment oda hozzá, hogy mennyire el fogok fáradni, meg nem fogom bírni lenyírni a füvet, mert nem vagyok hozzászokva stb... Aztán mégis lenyírtam valahogy, de egy köszönöm nem sok, annyit nem mondott...
Miután végeztem, elkezdte mesélni a falubeli emberekkel kapcsolatos pletykákat, akiket én sem névről (főleg, hogy némelyiknek őáltala kitalált gúnyneve van), sem arcról nem ismerek. Nem szoktam ilyenkor figyelni arra, hogy mit beszél, csak mindig bólogatok, meg néha helyeselek is.
Apa közben lefestette a homokozódat, így már csak a homok hiányzik belőle az önfeledt játékhoz. Közben folyamatosan csipkelődött velem a mama, mert neki ez szokása. Már kimondottan rosszul éreztem magam ott. Utolsó mentsvárként belekezdtem a politikáról beszélni. Nem értek hozzá kicsit sem, de rettenetesen élvezem, hogy mihelyt elhagyja a számat az a szó, hogy MSZP, annyira felidegesíti magát, hogy mindig ki szoktam röhögni őt. Állandóan sajnáltatja magát, hogy neki milyen rossz, én meg mindig azzal jövök, hogy nekünk meg jó. Aztán megjegyezte, hogy nem azért jó nekünk, mert a X.Y. van a kormányon, hanem mert az ő fia mennyit dolgozik (mert én ugye nem...). Mert pár évvel ezelőtt azért nem volt nekünk ilyen jó, mert akkor nem kellett szegény Apának ennyit dolgoznia. Az nem számít, hogy kisgyerek mellett, 2 műszakban vagyok kénytelen dolgozni, meg itthon is helytállni, mert szerinte ezt én választottam. De az ő fia az más! (már úgy emlékszem, erről írtam korábban is, hogy közöttünk soha nem volt téma a ki, mennyit keres?, mert úgy vagyunk vele, hogy külön-külön nem mennék még fele ennyire se... Hiába keres Apa jobban, mint én, ha nincs családja, akkor mi az öröme? Én meg hiába rendezem a Családot, azért a pénz elég fontos szerepet tölt be.) Ekkor mondtam Apának, hogy akármit is csinál, fejezze be, üljünk kocsiba és menjünk, mert nem állok jót magamért. Még elejtett néhány beszólást, de azt már az agyam nem vette be. Azért megkértem Apát, hogy verjen be egy szöget a falba, hogy a képet ki tudja rá akasztani. Megkérdezte a mamát, hogy hová szeretné, és azt mondta, hogy ahová Apa jónak látja...
Hazafelé kitárgyaltuk, hogy milyen sz@r volt a napunk, és ismét rájöttünk, hogy nem szabad 2-3 hétnél gyakrabban menni hozzá.
Nem is fogunk ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése