2010. augusztus 1., vasárnap

2010. július 26.-augusztus 1.

Hétfő: borzalmas idő volt! Legalább is a múlt héthez képest... Reggel ügyeink intézésekor (bolt, posta, bank) még kabátot és sapkát is kellett adni rád, olyan hűvös szél fújt...
Délelőtt el akartam indítani a mosógépet, de 1-2 perc után feltűnt, hogy nem megy rendesen. Nem fordult körbe a dob, csak egy negyed kört tett meg. Gondoltam biztos sok neki a cucc, kipakoltam több, mint a felét. Akkor is csak annyit ment. Kivettem mindent. Akkor is. A centrifugán is furcsán pörgött, de legalább pörgött. Újra elindítottam, de megint nem ment... szuper! más már tényleg nem is hiányzott! Elindítottam, és volt, hogy ment, meg volt, hogy nem. Ebéd után nagyot aludtál, és ki is pihented magad. Ennek örültem, mert estére randim volt... a fogorvossal. 6-ra volt időpontom, de picit korábban mentem, de ott nagyon korainak számított. Időtöltésként átmentem a könyvesboltba bolyongani. Újabban nagyon szeretek ilyen helyen kószálni. Végül csak a gyerekkönyvekig jutottam, ott viszont elég sokat időztem. A fogorvosnál meg be voltam rezelve úgy igazán, ugyanis rettegek a szuritól... inkább hagyom, hogy érzéstelenítő nélkül fúrjanak-faragjanak a számban, minthogy belebökjenek egy tűt a fogínyembe. Pedig ez a doki megtette. Fájt is, de olyan kedvesen beszélt hozzám, hogy el is felejtkeztem a fájdalomról. Meg arról is, hogy egy darab fogért 31 ezret képes lesz elkérni... Legközelebb jövő kedden randizunk :) Este átvittem a Mamához a ki nem mosott vizes ruhákat, hogy mossa ki, ne nálunk büdösödjön. Felhívta az ismerős szerelőt, hogy megnézné-e a gépemet, de azt mondta, hogy ehhez a márkához nem ért (indesit), hívjam fel a szakszervizt. Megadta a számát, én meg hazajöttem.
Kedd: felhívtam a szervizt, elmondtam a gondom-bajom nekik. Azt mondták, hogy szerdán küldenek szerelőt. Említettem már, hogy tévé függő vagy??? Reggel még ki sem nyílik a csipád, már az az első kérdésed, hogy nézhetem a tévét? Általában 1 órát szoktam engedni, bár sose nézem az órát közben. Utána lementünk boltba. A pékségbe (ha van merszed) egyedül mész be és veszel zsemléket. Nagyon büszke vagyok rád!!! A visszajárót meg mindig lenyúlod :) Valamilyen játékra gyűjtesz, most még úgy néz ki, hogy pónira :) Délutánra bejelentkezett a Tündi, jött is, csak a kölkök nélkül. Pedig nagyon vártad őket... Szerda: reggel szinte hajnalban (fél 7kor) elmentünk boltba, mert mára vártuk a mosógép szerelőt, aki nem mondott időpontot. Egész jól elvoltunk délelőtt. Levetettél velem megint egy kosarat a szekrény tetejéről, azt kutattad át, aztán játszottunk boltosat, majd mentél homokozni. Átjött a Mama is, és megbeszéltük, hogy ha jön a szerelő jöjjön vissza. Mert én olyan hülyének tartom magam, hogy azt se tudom elmondani, hogy mi baja a mosógépnek. Na, nem mintha a Mama tudná... Szerintem még nem is végzett a Mama a postán, már itt is volt a szaki. Szétkapta a gépet, kérdeztem, hogy mit csinál, azt mondta, hogy megnézi a szénkefét, mert az gyakran szokott kopni, és azért lehet ilyen fáziskiesése. Kérdeztem, hogy az lenne-e a jó, ha kopott lenne? Azt mondta, hogy az én esetemben igen, mert lehet még a motornak is baja... Hát a szénkefe nem volt kopott. 1 óra múlva úgy kelt fel a mosógépem mellől, hogy szétszedett valamilyen érintkezőt, meg újra összedugta, meg lefuttatott egy tesztprogramot, és mivel az sem talált hibát, így végzett is. Kérdezte, hogy van-e szennyes ruhánk, mert akkor ki is próbálhatnám. Jó vicc, hétvége óta nem volt jó a masina, még jó, hogy van szennyes! Sőt, azt se tudtam, hová dugjam, amíg ő itt lesz, mert már folyt ki a szennyes tartóból... Végül is örülök ennek a megoldásnak, mert "csak" 8 ezerrel lettem szegényebb, de járhattam volna sz@rabbul is. 5 napnyi nem mosás után teljesen máshogy nézek rá. Azt hiszem Ő az új Istenem! Délután a könyvtárba indultunk, de épp mikor odaértünk, bezárt. Nem gond, mert így fél órával többet lehettünk a játszin, ahová szintén készültünk. Nagyon jó kis csapat volt ott, végre felszabadultan játszottál (meg én se voltam zizi a többi gyerek miatt...) a 3-4 korabeli gyerekkel. Hiába van messze tőlünk, gyakrabban fogunk járni oda.
Itt éppen büntiben voltál...:
Csütörtök: délelőtt elmentünk a könyvtárba, majd onnan megint a játszira. Ma nem volt olyan jó banda, mint tegnap, de azért ma sem unatkoztál. Délben jöttünk haza onnan. Utána még boltba mentünk, úgyhogy az ebéd alaposan csúszott. Ebéd után elmentünk virágot venni a Mama névnapjára, te választottad ki, meg hozzá a kaspót is. Fél 4kor sikerült elaludnod. Alig 20 perc múlva kiabáltál nekem, hogy Anya, akkor lemegyünk a játszira? ... Mondtam, hogy nem, mert tiszta fekete az ég stb. Elkezdtél hisztizni, én meg otthagytalak. Negyed óra múlva visszamentem, de ott folytattad, ahol abbahagytad. Végül megegyeztünk, hogy lemegyünk, de lehet, hogy csak 5 perc lesz egész. Hát volt vagy 15 perc is... Elkezdett szakadni az eső, meg dörgött, villámlott. Jöhettünk haza. Közbe végig azon járt az agyam, hogy oké, és most mit fogunk itthon csinálni, hisz csak fél 6 volt ekkor??? Kitaláltam, hogy fessünk! Rajzoltam fehér zsírkrétával felhőt, esőt, villámot, esernyőt, te meg kifestetted. Először semmi nem látszott belőle, aztán a 2. rétegtől jól látszott minden, de a 5. réteg miatt megint nem látszik semmi belőle. De legalább jól szórakoztál. Aztán mivel féltettem a szőnyeget a festékes víztől, kiraktalak az erkélyre pingálni. Nagyon élvezted! (kéne már egy kertes ház!!!) Festettél szivárványt, meg gipszformákat, legutoljára meg a testedet :) Fél 9kor jöttél be.
Péntek: igyekeztem a számítógép előtt töltött időt a minimálisra csökkenteni (mármint az én részemről...). Elég pocsék idő volt odakint, ezért a játszótér hanyagolva volt. Az egész délelőtt a mesélésé volt. Megszámlálhatatlan könyvet olvastam végig, illetve azokból egy-egy oldalt. Mert minden érdekelt ám egyszerre! Aztán átjött a Mama, akit megköszöntöttél. Egy virágot kapott (ja, ezt már írtam ;) ), meg előkerestem neki egy szobanövényes könyvet, és még azt is. Erre te elővettél egy katalógust, hogy tőled meg azt kapja :) Ebéd után aludtál egy nagyot. Szombat: reggel fejfájásra ébredtem. Nem volt annyira elviselhetetlen, de azért egész nap nyúzott. Meg te is... Nem telt el egyetlen perc sem, amikor nem nyafogtál volna valamiért. Egész nap "Anyáztál". Délelőtt lementünk a játszira, ahol alig voltak, mert elég érdekes volt az idő (meleg volt, de borult, aztán néha hűvös szél stb). Mi azért lent maradtunk délig. Ettől nem javult a fejfájásom, de mégsem itthon kellett elviselnem a nyafogást-hisztit. Ebéd után nem akartál a hálóban aludni. És csak filmet akartál nézni a kanapén. Meg hogy feküdjek melléd. Ez 3,5 évvel ezelőtt még kivitelezhető volt :) aztán mégis áttelepültünk a hálóba. Persze ott sem azonnal aludtál el. Még én is megelőztelek. Extra rövidet aludtál. Általában 1,5-2-3-4 órát szoktál, most csak 50 percet. Aztán délután folytatódott az egész napos nyüszögés. Egy méterrel sem távolodhattam el tőled, mert már hívtál is. Ez egész este 10ig így volt. Hiába öntöttem gipszformát, hogy legyen mit kifestened, hiába rajzoltam állatokat, hogy kiszínezd, hiába rajzoltam álarcot, hogy kivágd, semmit nem voltál hajlandó egyedül csinálni. Nagyon elfáradtam estére! És a fejfájás sem maradt abba. Éjjel meg nem tudtam elaludni, úgyhogy fél 1ig neteztem.
Véget ért 2 szép hét az életünkből. Nehéz volt és nagyon fárasztó is, de nagyon jó volt, ahogy volt. Soha vissza nem térő pillanatok ezek, mert bár jövőre is lesz nyári szünet, de többé nem leszel gondtalan 3,5 éves hercegnő-palánta. Sajnálom, hogy nem tudtunk több helyre elmenni, de majd jövőre bepótoljuk!!! Remélem sikerült olyan élményeket átélned, ami feltölt az elkövetkező hónapokra, de kitart legalább december közepéig, mert akkor lesz legközelebb ennyi, csak kettesben töltött idő.Én nagyon várom már!!!
Mentünk a Velencei-tóra, mögülünk egy pasas kivág, megelőz egy ócska, füstölő autóval, majd az útfelbontás miatt mégsem tud úgy száguldozni, ahogy szeretne, sőt...! Amúgy is elég érdekes volt a vezetési stílusa: igaz, hogy nem volt szembe forgalom, de miért kell olykor-olykor az út teljes szélességét használni, érintve mindkét szélét az útnak??? Na, mindegy, egyszer csak megszólalsz ott hátul: -Vezessél már rendesen, mert kiszállok b@zdmeg és pofon váglak...! (szégyen ide-oda, hosszú percekig röhögtünk folyamatosan...) ... Rajzolgatás közben: -Anya, ez olyan szép lesz, el is ájulsz...! ... Dorgálsz minket-nem is a mondandó, hanem a hangszín a lényeg, de ezt is megjegyezzük-pont ilyen szaggatottan és nyomatékosan minden egyes szó: -Amit... az ember... mond,... azt nem érted ?!?!?!?!? ... Képeket nézegetünk együtt a neten: -Én is kapok majd olyant? -Minek az neked? -Minek az, minek az? Mer' köll! ... Apa fürdéskor: -Mosakodj meg egyedül! -Én nem tudok! (Kiszólok, hogy ha én fürdetlek, akkor is egyedül mosod meg magad) -Anya azt mondja, hogy tudsz. -Igen tudok, mert én már igazi nő vagyok! ... Apa kérdezi az ágyban: -Miért vizezted össze a hajad? -Anya megengedte! (Nem engedtem meg, hanem azt mondtam, hogy engem nem izgat, ha vizes lesz... ez megengedés?) -Dehogy engedte meg! -De igen! Azt mondta, hogy... ... ... mit tudom én, mit mondott, de megengedte!

3 megjegyzés:

M írta...

Köszönöm, hogy olvashatlak, könnyesre röhögtem magam és felolvasást is tartottam!

ilgya írta...

szétröhögtem én is magam!! ez a csaj csúcs egy nő!!!!

ilgya írta...

jó hogy újra írsz!!!!!!mondtam már....