Félsz :(
Ez sajnos nem újdonság, mert már fél éve is tudtuk. Eddig a sötétben féltél. Próbáltuk úgy alakítani a dolgokat, hogy ne legyen sötét, vagyis általában az egész lakásban égett a villany. Ha már bejöttünk a szobába végleg, akkor meg csak itt volt világos. Rendszerint mihelyt vízszintbe vágtam magam, akkor jutott eszedbe, hogy a Panni/Pandóra/másik Panni/takaró/párna stb. kint maradt az előszobában. Hiába volt ott csak félhomály, nem mentél ki. A szobádba sem mentél át egyedül. Ezért aztán elfogadtuk ezt a tényt.
Csütörtökön sírva ébredtél fel. Szinte remegtél. Megkérdeztem, hogy miért sírsz, mi a baj? Azt válaszoltad, hogy
a Kuka Bácsi bent van a szekrényben, és attól.
Na most: a Kuka Bácsi eddig a Mr. Bean volt, amitől még soha nem féltél, sőt, mindig kinevetted. Nem emlékszem, hogy lenne olyan epizód, hogy a szekrénybe bújt volna. Ezt a vonalat elvetem.
Viszont írtam már, hogy a Mikulástól eléggé féltél, de csak úgy, ha oda kellett hozzá menned (de nem kellett, ha nem akartad- mentem veled). A Mikulás ruhája év közben a mi szekrényünkben van, amiről tudsz is, mivel napi szinten nyitogatjuk, és már többször is rákérdeztél, hogy
az kié, miért van ott? Mindig elmondtam, hogy a Mikulásé, és amikor itt az ideje, akkor eljön, felveszi és azért van itt nálunk. Ebből sem volt gond sose. Mióta elment a Mikulás, azóta még nem volt idő (vagy inkább kedvem...) visszatenni a szekrénybe a ruhát. Szóval most nincs ott, de nem is hiányolod.
Mégis én csak ezzel tudom összefüggésbe hozni a dolgot, mert ez egy hete nem volt téma nálunk. Sőt, idén nem is erőltettem azt a sztorit, hogy miután kitettük a Mikulásos képet az ablakra, hogy viselkedjél jól mert a Mikulás figyel téged. Tavaly ugyanis kordában tudtuk tartani a rosszalkodásokat, viszont még februárban is hangoztattad egy-egy csínytevés után, hogy
...mert visszajön a Mikulás? Én meg elmagyaráztam, hogy a Mikulás nem büntet, hanem ajándékoz, nem félni kell tőle, hanem szeretni. Úgy érzem nem sikerült meggyőzni téged.
Reggel gyorsan felkapcsoltam az összes lámpát és tüzetesen végignéztük a szekrényeket együtt. Feltűnt, hogy mikor nyitottam ki, összerezzentél, de meg is nyugodtál, mikor láttad, hogy nincs ott semmi különleges. Végigjártuk az egész lakást, kinyitogattam mindent. Nem is volt gond.
Délután a Mamával voltál, de azt mondta, hogy rossz volt a közérzeted itthon. Amíg boltban vagy sétálni voltatok, akkor semmi gond, de itthon nyugtalan voltál.
Tegnap este fél 11-kor jöttem haza, és nagy meglepetésemre, jöttél ki elém. Én meg kérdeztem, hogy miért vagy még mindig ébren. Azt mondtad, hogy
mert félek. Apa mesélte, hogy a Mamával voltál estig, mert ő edzésen volt és 9 után ért haza. Ültél a Mama ölében (mert csak így tudott elringatni), de nem aludtál el. Többször kérdezted tőle, hogy
hol van az Apukám? hol van az Anyukám? Apának meg azt mondtad, hogy
ne menjél többet versenyre. Miután a Mama elment haza, összekészítette Apa a dolgait mára. Te ültél a küszöb bal felén, ő meg a jobb felén (fél méterre egymástól). Mikor Apa felkelt, hogy kiviszi a ruháit az előszobába (2 méterre tőled), sírtál, hogy
ne hagyj engem itt! Végül még megvártál ébren engem is. Megint végignéztük az összes létező szekrényt, de nem volt benne semmi félelmetes. Elmondtam, hogy ne félj semmitől, itt vagyunk mindketten, megvédünk bárkitől, de nem lesz rá szükség, mert nem bánt senki, és nagyon szeretünk mindketten. Ennek tudatában 2 perc hátsimogatás után elaludtál. Az egész éjszakát végigaludtad nyugodtan. Reggel mégis úgy ébredtél, hogy azt mondtad, hogy elment a Kuka Bácsi a Mikuláshoz, mert nem tudott hozzánk bejönni, mert be van zárva az ajtó.
Ahogy visszaemlékszem a gyerekkoromra 6-7 éves koromig én is szorongások közepette gondoltam a Mikulásra, nem pedig jó szívvel. Egyáltalán nem vártam, hogy rakjon valamit a cipőmbe, mert mindig ugyanazt a félelmet éreztem.
Volt olyan is, hogy a Mamánál voltam december 6.-án, ahol járta a házakat egy öreg Mikulás. Akkor már tudtam, hogy az csak egy beöltözött valaki, de mégis rosszul vette ki magát nálam az, hogy nem csak jót, hanem rosszat is mondott a gyerekekről és virgácsot is kaptak. Meg persze nagy csomagot is, de akkor is az maradt meg bennem, hogy én ezzel nem akarok találkozni. Amikor bezörgetett az ajtón (mert megverte rendesen, hogy jól betojjak...), ijedtemben az asztal alá bújtam és ki sem mertem jönni onnan. Reszkettem, mint a falevél. Hiába kért, én nem mozdultam. Sőt, mikor már elment, akkor is még jó sokáig ott maradtam. Később megkaptam a csomagot (meg a virgácsot is), aminek egyáltalán nem örültem, se akkor, se később.
Végül gyerekként egyáltalán nem szerettem a Mikulást, már csak akkor élveztem ezt az ünnepet, mikor nem raktuk az ablakba a cipőnket, hanem hagytuk este a helyén, és reggelre Anyu telepakolta. És tudtam, hogy Ő volt az.
Egy szó, mint száz: csak a Mikulásra tudok gyanakodni, mert az volt újdonság az életedben mostanság, de attól még lehet, hogy más váltotta ki ezt a fajta félelmet. És csak remélni tudom, hogy nem lesz még rosszabb, és hamar túl leszünk rajta. Úgy gondolom, jövőre nem fog jönni hozzánk a Mikulás, és elgondolkodom azon, hogy van-e értelme ennek az egész sztorinak az erőltetésének?
